A NASA új tárolási módot talált a holdprogram képeinek: a képeket tároló Johnson Űrközpont és az Arizonai Egyetem közös programjában digitalizálni fogják az összes holdfelvételt és online formában bárki számára elérhetővé teszik.
A NASA űrhajósai 1969-72 között közel negyvenezer fényképet készítettek a Hold felé tartó űrhajóik ablakaiból, a holdfelszínen, vagy az Apollo űrhajó műszaki egységébe szerelt fényképezőgépekkel. A képanyag az emberiség egyik legértékesebb és leginkább féltve őrzött kincseinek egyike. A NASA különleges bánásmódban is részesíti az „adathordozókat”, a negatívokat. A hatalmas mennyiségű, nagyméretű negatívot hűtőkamrákban őrzik és csak másolatok készítésére veszik elő időnként. A kutatók eredeti negatívokkal sohasem dolgozhatnak, csak másod-, harmadgenerációs anyagokkal. Ha néha mégis előveszik a fagyasztásból a filmet, akkor is különlegesen óvatosan teszik. A negatívokat 0 °F (-17,8 °C) hőmérsékletű tárolórekeszekben tartják, míg a rekeszek maguk is egy 55 °F-ra (12,7 °C-ra) temperált térben állnak. Ha valamiért szükség van az eredeti negatívokra, a kezelők először 24 órára a hűtött előtérbe teszik ki a kívánt tekercs még mindig hermetikusan zárt rekeszét, hogy viszonylag lassan engedjen fel. Második lépésben újabb 24 órás melegedés következik szobahőmérsékleten. Csak ezután nyitják ki a tartókat és készítenek másolato(ka)t a negatívokról.
A lassan 40 évessé váló kollekciónak azonban új tárolási módot találtak a mérnökök. A kissé drágán fenntartható és nehezen hozzáférhető anyagot digitalizálják és mindenki számára elérhetővé teszik. De egy látványos programhoz látványos digitalizálás illik. Az Arizonai Egyetemen kidolgozott technikával hihetetlen felbontású, 200 pixel/mm-es digitális másolatokat készítenek a Hasselblad kézifényképezőgépek 64×64 mm-es, illetve a J-típusú Apollo űrhajók műszaki egységeibe épített metrikus és panorámakamerák 120×120 és 127×1219 mm-es filmjeiről. Ennél a felbontásnál a kisebb Hasselblad felvételek egyenként 300 megabájtosak, míg a nagy panorámafelvételek 11800 megabájtosak (!) – azaz több mint 11,5 gigabájtosak – lesznek. A színmélység a fekete-fehér képeknél 16 ezer szürkeárnyalatos, a színes képeknél 48 bites lesz, ez bőven az emberi szem érzékenységét meghaladó színhűség. A hatalmas felbontás és a rendkívüli színmélység együtt biztosítják a kutatásokhoz szükséges részletgazdagságot.
A munka a nyáron vette kezdetét és várhatóan három év kell, amíg teljesen elkészülnek vele. A munka mindössze 620 darab hagyományos 35 mm-es fekete-fehér filmre készült képpel kezdődött, és jelenleg az Apollo-15, -16, és -17 parancsnoki egységébe épített metrikus kamera 10153 – szintén fekete-fehér – felvételének szkennelése folyik. Ezután a legnagyobb negatívok, a panorámakamera 4612 felvétele jön, míg a sor legvégére kerülnek a leghíresebb képek, az űrhajósok több mint 20 ezer expozíciója. Ha kész lesz a digitalizálás, a több tízezer felvételt online elérhetővé teszik az interneten (ma a NASA különböző galériáiban alig párszáz felvétel nyilvános), így tényleg közkinccsé válik az Apollo-program. A rajongók pedig fellendíthetik a hatalmas tárkapacitású winchesterek gyártóinak forgalmát. (Képek: NASA)
A bonyodalmak után Young és Duke tökéletes leszállást hajtott végre. Az emberiség ötödik űrhajója állt a holdfelszínen, ezúttal a Descartes-kráter melletti síkon, a Cayley-síkságon, a keresett vulkánok (?) között.
