A szimpátiaszavazás után megvan a NASA nyáron indítandó marsjárójának a neve.
A Perseverance (jelentése: kitartás, állhatatosság) nevet eredetileg egy hetedik osztályos virginiai diák, Alexander Mather javasolta a NASA által kiírt pályázatra. Az űrügynökség január végén, másik nyolc javaslattal együtt közönségszavazásra bocsátotta ezt is, most pedig kihirdették a győztest.
Alexander Mather, amint a Perseverance névjavaslatot tartalmazó dolgozatának szövegét felolvassa. (Kép: NASA / Aubrey Gemignani)
Az eredeti ötletpályázatra mintegy 28 ezer versenymű érkezett az Egyesült Államok egész területén tanuló diákoktól. Az eddig Mars 2020 néven ismert rovert a Jet Propulsion Laboratory (JPL) építette 2 milliárd dolláros költségvetésből. Jelenleg már a starthely közelében, a floridai Kennedy Űrközpontban végzik rajta az utolsó simításokat, hogy júliusban elindulhasson a Mars felé tartó hét hónapos útjára.
A Perseverance a vörös bolygó felszínén jelenleg is sikeresen működő Curiosity nyomdokaiba lép. Egyrészt a mozgó laboratórium szerkezete a Curiosity bevált tervein alapul, bár műszerezettsége eltérő. Másrészt folytatja az elődje által megkezdett kutatásokat. A Curiosity bebizonyította, hogy a bolygón valaha hosszú időn át jelentős mennyiségű folyékony víz volt található, így létrejöhettek az élet feltételei. A Perseverance-től pedig azt remélik, hogy rábukkanhat akár a mikrobiális élet fosszilis nyomaira. A felszínről kőzetmintát is gyűjt, amit ha minden jól megy, a nem túl távoli jövőben a NASA és az ESA együttműködésében eljuttathatnak majd a Földre, részletes laboratóriumi elemzés céljából.
A Perseverance marsjárón dolgozó csapat floridai csoportképe az űreszközzel és a robotkaron frissen elhelyezett névtáblával. Egy mikrocsipen a bírálati folyamat során a középdöntőbe jutott mind a 155 javaslatot (a neveket és a hozzájuk kapcsolódó esszéket) is elviszik a Marsra. (Kép: NASA)
A Mars 2020, azaz immár a Perseverance rover a tervek szerint mostantól számítva alig egy év múlva, 2021. február 18-án landol majd egy egykori folyódelta területének közelében, a 18°-os északi szélesség mentén fekvő Jezero-kráterben. Összesen nem kevesebb mint 28 kamera, egy robotkar és 7 különböző tudományos műszeregyüttes lesz rajta. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Mars 2020 rover: név márciusra
Mi várható 2020-ban? (3. rész)
Egy bosnyák falu „a Marson”
Irány a Jezero-kráter!
Hővédő burkolat cseréje
Nyolcból három
A NASA 2020-as marsjárója
Mi megy a Marsra 2020-ban?
Mit kutat majd a 2020-as Mars-rover?
Újabb kerekek a Marsra!
Perseverance lett a Mars 2020 rover neve (Spaceflight Now)