Legalábbis a jelek erre mutatnak – megbízható információt az üzemeltetőktől valószínűleg sosem kapunk.
Az észak-koreai Unha-3 rakéta startja december 12-én (fent) és az irányító központ (lent). (Képek: Reuters / AP)
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) az ország északkeleti részén, a Sohae nevű indítóhelyről december 12-én egy saját készítésű hordozórakétát, s rajta egy hazai gyártású mesterséges holdat bocsátott fel. A korábbi észak-koreai kísérletekkel szemben a mostani sikerült, hiszen az űreszköz Föld körüli pályára állását független külföldi megfigyelések is igazolták. A Kvangmjongszong-3 jelzésű, kb. 100 kg tömegű műhold hivatalos célja földmegfigyelés lett volna. Emellett az ország jelenlegi teljhatalmú vezetőjének, Kim Dzsong Unnak a nagyapjáról (az állam- és személyikultusz-alapító Kim Ir Szenről) és egy éve elhunyt apjáról (Kim Dzsong Ilről) szóló lelkesítő dalokat kellene sugároznia. A hivatalos észak-koreai állami hírügynökség szerint ezt is teszi, bár lehet, hogy annyira kis teljesítménnyel, hogy másoknak még nem sikerült fogniuk az adást...
Phenjanban tömegek ünnepelték a sikeres startot, amivel az ország belépett a szűk körű „űrklubba”. (Kép: AP / Ng Han Guan)
A világ többi államát – köztük még az észak-koreai rezsim támogatójának számító Kínát is – aggodalommal töltötte el az indítás, azt az interkontinentális ballisztikus rakéták fejlesztéséhez való, katonai célú kísérletnek tartják. Ezt egyébként az ENSZ korábbi határozatai egyértelműen tiltják a KNDK-nak.
A rendelkezésre álló korlátozott információ – nyugati megfigyelések – alapján biztos, hogy az észak-koreai start nyomán valami kering a Föld körül, a felszín felett kb. 505 km-es magasságban. A periodikus fényváltozásokból arra lehet következtetni, hogy a műhold térbeli helyzete nem stabil. Nem néz a Föld felé, ahogyan az várható volna, hanem kontrollálatlanul forog a tengelye körül. Szakértők szerint akár működött eredetileg, akár nem, most több mint valószínű, hogy működésképtelen. Bár elvileg nem zárható ki, hogy irányítói később még visszaszerzik az ellenőrzést felette. Mindenesetre ezen a pályán a műhold még évekig keringhet a Föld körül, mire annyira lecsökken a magassága, hogy belép a sűrű légkörbe és ott megsemmisül. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Észak-koreai rakétaindítás
Nem érkezik jel az észak-koreai műholdról (ABC)