Találós kérdés: milyen festék az, amelyik bármilyen színű lehet, mégis mindig „zöld”?
A megoldás: a szóban forgó festékbe olyan hőszigetelő anyagot kevernek, amelyet eredetileg az amerikai űrhivatal fejlesztett ki, és először 1996-ban tesztelt űrrepülőgépen. S hogy miért zöld? Mert alkalmazása környezetvédő, csökkenti az épületek fűtési igényét. Ezzel pénzt, energiát takarít meg, közvetve a természetbe kerülő szennyező anyagok mennyiségét mérsékli.
A festék elkészítésének receptje „egyszerű”, hiszen csak a hőszigetelő hatású port kell hozzákeverni a bármilyen kültéri vagy beltéri felhasználásra szánt festékhez. A falakon, a mennyezeten és a tetőn alkalmazott bevonat belül tarja télen a meleget, nyáron a hideget. Vagyis évszaktól függően csökkenti a fűtés vagy a légkondicionálás költségeit. Az egyéb alkalmazások közül érdemes megemlíteni például a csővezetékek, hűtőkonténetrek szigetelését.
Balra: egy rosszul szigetelt épület infravörös képe. A nagy hőveszteségű helyek (elsősorban a nyílászárók) fényes vörös és narancssárga színben virítanak. A kék színű tető viszonylag kis hőveszteségre utal. Jobbra: egy energiatakarékos épület hőtérképe. A háttérben, távolabb látható másik épület ehhez képest ontja a hőt a külvilág felé. (Képek: The Insuladd Company)
A hőszigetelő por karrierjét az űrrepülőgépes programnak köszönheti. Indításkor az eltávozó égéstermékek és a légellenállás következtében rövid idő alatt nagy mennyiségű hő keletkezik, ami veszélyes lehet az űrrepülőkre és a hajtóanyagtartályokra nézve. Az 1980-as években a NASA Marshall Űrközpontjában egy olyan eljárást dolgoztak ki, amellyel hőszigetelő bevonatot – ragasztóanyagból és kilencféle különböző vegyszerből álló keveréket – tudtak felvinni a megfelelő felületekre. A módszer hátránya az volt, hogy a festékkel való összekeverés után 5 órán belül el kellett végezni a műveletet, különben az anyag hatását vesztette, és kezdhették előről a költséges folyamatot. A hőszigetelő hatás pontos szabályozása is nehéznek bizonyult. Ráadásul az összetevők közül kettő erősen környezetszennyező volt.
1993-ban a Marshall Űrközpontban epoxigyanta és más kötőanyagok (üveg, parafa) porlasztásával egy új, környezetbarát szigetelő port fejlesztettek ki. Az MCC-1 jelű keverék felhasználásának módja is megváltozott. Nem kellett a festékbe keverni, hanem közvetlenül a festés után, szórópisztollyal felvinni a felületre. Megszabadultak az 5 órás felhasználási korláttól is. A javított szigetelőanyag 1996-ban mutatkozott be az STS-79 (Atlantis) startjakor. A sikerre való tekintettel azóta ezt alkalmazzák.
Az anyag ipari-kereskedelmi hasznosítása során született meg az Insuladd márkanevű termék, amelyet a festékekhez lehet keverni, így hozva létre egy egyszerű de hatékony hőszigetelő bevonatot. A porban mikroszkopikus méretű kerámiaszemcsék találhatók. Ezek száradás után egy valóságos hővédő pajzsot vonnak az épületek köré.
Kapcsolódó linkek:
A hőszigetelő festékadalékról (NASA)
Insuladd honlap
A mikro- és nanoműholdak nagyobb elterjedését segítheti az a vékony védőréteg, amelyet most fejlesztettek ki Amerikában.
