A SpaceX legújabb költségmegosztásos indítását végrehajtó Falcon-9 rakéta száznál is több kisebb űreszközt juttatott 510 és 590 km közötti magasságban húzódó poláris napszinkron pályákra.
Magyar szempontból a legérdekesebb hasznos teher a C3S Kft. legújabb – és eddig a legnagyobb – CubeSat kategóriájú műholdja, a WREN-1 (Water Resources in Efficient Networks) volt. Ez a 6 egységnyi (6U, 20 cm × 10 cm × 34,05 cm) méretű földmegfigyelő nanoműhold a COMBIT Számítástechnikai Zrt. által vezetett konzorcium tagjaival, az Óbudai Egyetemmel és a győri Széchenyi István Egyetemmel együttműködésben készült. Tervezett élettartama 3 év, ez idő alatt a célja, hogy a folyamatosan frissülő adatok ismeretében, az egyre gyakrabban előforduló csapadékhiányos időszakokban előrejelzést adjon az aszállyal veszélyeztetett területekről. Fedélzetén egy több optikai és infravörös sávban érzékeny, 16 m-es felbontású multispektrális kamerát helyeztek el. A WREN-1-ről nemrég részletesen itt írtunk. A C3S Kft. startot követő közleménye szerint a zökkenőmentes leválás után másfél órával már sikerült is elkapniuk a műhold első rádiójeleit.
A WREN-1, az eddigi legnagyobb magyar műhold. (Kép: C3S)
A SpaceX sikeres és népszerű Transporter sorozatában kis és még kisebb műholdak tulajdonosai kapnak lehetőséget arra, hogy más üzemeltetőkkel közösen, az indítási költségeket megosztva juttassák el eszközeiket a világűrbe. A Transporter repülések 2021 januárjában kezdődtek, a mostani már a 11-edik volt a sorban. A start augusztus 16-án magyar idő szerint 20:56-kor történt Kaliforniából. A Falcon-9 rakéta első fokozata (B1075) a 12-edik szolgálatát teljesítette, és a szárazföldre, a Vandenberg bázis területére (Landing Zone-4) érkezett vissza. A rakéta emelkedésekor déli irányba indult, hogy a hasznos terheket poláris (közel 90°-os inklinációjú) napszinkron pályákra vihesse.
A számos országtól, vállalattól és űrügynökségtől érkező rakományok változatos feladatokra készültek. Vannak a magyar WREN-1-hez hasonlóan földmegfigyelést végző műholdak – nem csak optikai, de radaros módszer használók is –, valamint az időjárás-előrejelzéseket segítők, távközlési feladatokat és technológiai kísérleteket végzők. Néhányat közülük külön is megemlítünk, például az Európai Űrügynökség (ESA) Arctic Weather Satellite (AWS) nevű műholdját. A 120 kg tömegű, Svédországban (OHB) épült mikroműholdat az Északi-sarkvidék időjárásának megfigyelésére és az erre a régióra vonatkozó előrejelzések javítására szánják, egy lehetséges jövőbeni műhold-konstelláció prototípusaként. Az ugyancsak európai Φsat-2 egy a mesterséges intelligenciát alkalmazó földmegfigyelő CubeSat,
A teljes méretében 5,5 m-es fesztávolságú napelemtábláit kibontó AWS a Föld körül. (Fantáziakép: ESA / Mlabspace )
A Capella Space vállalat Acadia-5 (Capella-15) műholdja egy 160 kg tömegű, apertúraszintézises radarberendezéssel (SAR) felszerelt űreszköz, amellyel a Földet felszínét mindenféle időjárási és fényviszonyok között fel tudják térképezni. A legtöbb űreszközt ezúttal a Planet indította, összesen 26 Dove földmegfigyelő műholdjával, plusz a Tanager-1 nevű új, hiperspektrális térképező műholddal. A dominán s Egyesült Államok mellett egy sor más ország ország is képviseltette magát, például Szenegál (első műholdjával), Lengyelország, Finnország, Ausztrália, Spanyolország, Nagy-Britannia – no és persze Magyarország is, a C3S Kft. és a már említett WREN-1 műhold révén.
A SpaceX közlése szerint a Transporter-11 összesen 116 hasznos terhet vitt magával. A cég költségmegosztásos programjában pedig eddig már 1000-nél is több kis műholdat segítettek pályára juttatni, 130 fölötti számú különböző megrendelő megbízásából. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
WREN-1: az eddigi legnagyobb magyar műhold
Transporter-10
Transporter-9
Transporter-8, most is magyar műholddal
Transporter-7, magyar műholddal
Transporter-6
Transporter-5
Transporter-4
Transporter-3
Több mint 80 műhold Falcon-9-cel
A SpaceX első költségmegosztásos startja
A Transporter-11 küldetés (Space News)