A szeptember végén indított kínai geoszinkron műhold kezdetben átmeneti pályán ragadt, de a jelek szerint mégis meg tudták kezdeni magasságának megemelését.
A Sijen-10 (Shiyan-10) indítása egy Hosszú Menetelés-3B rakétával (annak is a nagyobb tolóerejű 3B/E változatával) történt Hszicsangból (Xichang), szeptember 27-én. Magával a starttal minden rendben volt, a műhold 177 km és 40 104 km közötti magasságú, 51,04° inklinációjú, elnyúlt átmeneti pályára került. Onnan azonban nem mozdult, holott pályájának földközeli pontját el kellett volna kezdenie megemelni, hogy idővel elérhesse a 36 ezer km magas geoszinkron körpályát. A jelek szerint a hajtóműveivel gond támadt, a felbocsátást kudarcnak könyvelték el.
A Sijen-10 startja. A Hosszú Menetelés-3B/E rakéta 5,5 tonna tömeget képes geoszinkron átmeneti pályára, és akár 11,5 tonnát alacsony Föld körüli pályára juttatni, de általában az előbbi feladatra alkalmazzák. 2007-től kezdve eddig 67 alkalommal használták a jól bevált Hosszú Menetelés-3B/E rakétatípust, 65 alkalommal – mint ahogy legutóbb tegnap is – sikerrel. 2017-ben a Chinasat-9A távközlési hold került a tervezettnél alacsonyabb pályára, de üzemanyagkészletének és így élettartamának csökkenése árán végül eljutott állomáshelyére. Egyetlen teljes kudarc fűződik ehhez a hordozóeszközhöz, a Palapa-N1 indonéz műholddal történt baleset 2020 áprilisában. (Kép: Xinhua)
A Sijen-10 műhold pontos küldetéséről nem közöltek hitelt érdemlő információt. Ez alatt a sorozatnév alatt technológiai kísérleti műholdak készülnek Kínában, az első ilyen még 2004 áprilisában állt Föld körüli pályára. Ami a 10-es sorszámú példányt illeti, most úgy tűnik, hogy mégis megmenekül. A követési adatok szerint ugyanis pályájának földközeli pontja egyre magasabbra kerül, október vége felé már meghaladta az 1000 km-t.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Sikeres start, sikertelen műhold
Kínai startbaleset indonéz műholddal
Chinasat-9A
Chinasat-9A: megmentve
Nigériai műhold indult Kínából
A kezdeti problémák után a Sijen-10 pályáját elkezdték megemelni (nasaspaceflight.com)