A NASA első űrhajójának orbitális berepülése következett a két űrugrás után a Mercury programban, ám a bizonytalanságok miatt egy próbarepülést iktattak be, egy majommal a fedélzeten.
Az első Mercury-Atlas kísérlet során mindössze 13 kilométer magasba ért a rakéta, ahol felrobbant. A második kísérlet sikeres volt ugyan, de csak egy űrugrást tett az automata űrhajó. A harmadik Atlas indítás újabb kudarcot hozott, az első kísérlethez képest még feleannyit sem bírt a rakéta, 40 másodperccel a start után robbant fel. Csak a negyedik start, a Mercury-Atlas-4 repülés hozta meg az első sikert, az űrhajó – leszámítva egy apró irányítási problémát – rendben tett meg egy kört.
Az amerikaiak úgy tekintettek a Mercuryra, hogy az majd visszavág a szovjeteknek az őket a Szputnyik-Vanguard versenyben ért fiaskó miatt. Ehelyett Gagarin és Tyitov simán nyerte ezt a csatát is. A NASA-ra óriási nyomás nehezedett, hogy „végre történjen valami”. A döcögősen haladó orbitális tesztek miatt azonban nem mertek embert ültetni az űrhajóba, a vezetés egy ötödik tesztet határozott el, egy majommal a fedélzeten. A választás egy Enos nevű csimpánzra esett. (Enos héberül „embert” jelent.) Enos ugyanabba a kolóniába tartozott, amelyből Ham, az első űrcsimpánz is jött. Még két másik társával választották ki a repülésre, akik szintén Floridába kerültek. (Enost egyébként Afrikában, Kamerunban fogták be eredetileg.) Számára nem terveztek különösebb feladatokat, mindössze az életfunkcióit akarták mérni, hogy túléli-e a 3 fordulatosra tervezett utat.
1961. november 29-én startolt el a Mercury-5 Cape Canaveralről. A rakéta ezúttal hiba nélkül működött, az utas derekasan viselte a start során rá ható 6,8 g gyorsulást. Az első kör rendben telt el, mindössze a hajó órája sietett 18 másodpercet. Hamarosan, rögtön a második kör elején azonban problémák jelentkeztek. Egy hajóra telepített egyik követőállomás által vett telemetriai adatok alapján a hőcserélő melegedni kezdett. A Kanári-szigetek fölé érve az újabb adatok megerősítették ezt, sőt a kabin emelkedő hőmérsékletét jelezték. Ausztrália fölött már enyhe pályaeltérést is mértek, a hőmérséklet további emelkedése mellett. Egy fémforgács a helyzetszabályzó rendszerben kezdte elforgatni a hajó hossztengelyét a pályairánytól és Ausztália nyugati partja szerint már 34°-os volt az eltérés (mintha Enos „kilinccsel előre” haladt volna). Ezt a rendellenességet még sikerült korrigálni az automatikus stabilizásciós rendszerrel, de a probléma állandóan kiújult, állandó korrekciót követelve és egyre jobban fogyasztva a rendszer hajtóanyagát.
Közben a kabinhőmérséklet is rohamosan emelkedett, a hőcserélő vélhetően befagyott. Enos testhőmérséklete is egyre nőtt, végül elérte a 38,1 °C-ot. Az orvosok döbbenetére a műszerek ekkor aritmiát észleltek a majom szívverésében, igaz csak rövid ideig.
A tervek szerint három körre küldték Enost és a Mercury-5-öt, de a hiba miatt egyre fogyó üzemanyag azzal fenyegetett, hogy a harmadik körben bajok lehetnek, ezért Chris Kraft, az irányítás igazgatója úgy döntött, a második kör végén lehozzák az űrhajót. Utasította a Hawaiiban és Kaliforniában levő kollégáit, hogy készüljenek fel a második kör végén rádión felküldeni az űrhajó automatikájának a jelet a fékező gyújtásra, ha ő kiadja a parancsot. Hawaii felett még nem adtak parancsot, de a telemetria nyilvánvalóvá tette, hogy egyre rosszabb a helyzet. Kalifornia felett még egy utolsó ellenőrzést futtattak, majd 12 másodperccel azelőtt, hogy Enos elérte volna a második körre kijelölt normál visszatérési pontot, Kraft utasítást adott a fékezésre. Az űrhajó rendben leszállt az Atlanti-óceánra, Enos pedig egészségesen került ki a kabinból.
Enos egyébként alig egy év múlva, 1962. november 4-én vérhast kapott és elpusztult. A boncolás során semmiféle okát nem találták a repülés során fellépett szívritmuszavarnak.
(Képek: NASA)
Kapcsolódó cikkek:
Ham a csimpánz már egyszer kipróbálta a Mercury űrhajót, mielőtt Alan Shepard felszállhatott volna a világ első űrugrására. A program azonban új szakaszba kívánt lépni, az Egyesült Államok is Föld körüli pályára akarta küldeni első űrhajósát. Gagarin és Tyitov teljesítményével a szovjetek már messze előrébb jártak, de a NASA előtt még sok bizonytalanság tornyosult. A legelső mindjárt a rakéta cseréjében nyilvánult meg. A Shepardot és Grissomot „ugrató” Redstone rakéta nem volt alkalmas a Föld körüli pályára álláshoz szükséges sebesség elérésére, ezért egy másik rakétát választottak a szakemberek: az Atlast. De ez nem volt egy egyszerű választás.
Majom az űrben: 45 éve repült Ham, a csimpánz
A második napon a magasságemelés helyett érdekes kísérletet talált az irányítás az űrhajósoknak. Napfogyatkozás készült a Földön, és az űrhajó éppen keresztezte a totalitás sávját. 
