A francia guyanai Kourou űrközpontból magyar idő szerint 11:00-kor emelkedett a magasba az új európai hordozórakéta első példánya. Orrkúpjában kilenc kis műhold, köztük az első önálló magyar készítésű űreszköz, a budapesti Műegyetem Masat-1 nevű pikoműholdja.
A részletekről rövidesen beszámolunk!
A fejlesztőcsapat korábbi közleménye:
„A start időpontját 10:00 UTC-nek feltételezve Magyarország első műholdja a tervek szerint az első keringés végeztével, 11:10:54 UTC időpontban hagyja el a rakéta negyedik fokozatán elhelyezett tárolót, és önálló űreszközzé válva először csendes üzemmódban működik majd fél óráig.
11:40:54 UTC-kor kinyitja az antennát, és kb. 10 másodperc múlva elkezdi a rádióadást. Függetlenül a start pontos időpontjától, e pillanatban a műhold Ecuador, Peru és Chile partjaitól nyugatra, a Csendes-óceán fölött fog tartózkodni.
A műhold az első megszólalás pillanatában egy megadott időbeli séma szerint fog ciklikusan adatokat sugározni, és előreláthatólag mindig aktív lesz. Az útját Kuba, majd Észak-Amerika nyugati partvonala mentén folytatva Észak-Európának kanyarodik.
A kontinens fölött elhaladva a műhold Magyarország számára a második körben és a harmadik körben is igen kedvezőtlen, illetve kedvezőtlen helyzetben lesz a rádiókommunikácó számára. Ugyan feljön a láthatár fölé, de csak alacsonyan, ezért a gyenge jelerősség és a tereptárgyak esetleges takarása miatt valószínűleg az elsődleges földi állomás nem fogja tudni venni. Jó kihívás vidéki kollégáink számára, esetleg jelentősen jobb jel/zaj és terepviszonyokkal!
Valószínű, hogy a műhold az elsődleges földi állomáson nagy biztonsággal először 15:39:09 UTC és 15:54:49 UTC között vehető majd.”
Kapcsolódó cikkek:
Start élőben, a csapattal