Pályára állt a „kínai Starlink” első 18 műholdja. Az elkövetkező években ezerszámra jönnek még ilyenek...
A hordozórakéta egy Hosszú Menetelés-6A, a starthely Tajjüan (Taiyuan) volt, az időpont pedig augusztus 6-án magyar idő szerint 8:44. Tavaly ilyentájt egy teljes cikket szenteltünk a G60 Starlink elnevezésű, akkor még csak tervezett műholdseregnek, amely lényegében az amerikai SpaceX cég Starlink rendszerének kínai megfelelője lesz. A mostani 18-cal együtt a tervek szerint még az idén év végéig összesen 108 műhold kerülhet alacsony Föld körüli pályákra. A rendszer első fázisában 1296 űreszközt terveznek, de a végleges szám akár 14 ezer fölé emelkedhet. A kínai nevén G60 Csienfan Hszingco (Qianfan Xingzuo) szélessávú, globális lefedettségű rendszer – amelyre a hivatalos hírügynökségi startbeszámoló a Spacesail (magyarul: űrvitorlás) nevet használja, de szerepel Csienfan (Qianfan, ezer vitorla) néven is – internetes adatátviteli szolgáltatást nyújt majd. Üzemeltetője a Shanghai Spacecom Satellite Technology (SSST) vállalat, amely eddig 6,7 milliárd jüan (kb. 943 millió amerikai dollár) tőkét gyűjtött a műholdsereg kiépítésére.
Az első adag G60 műhold indítása egy Hosszú Menetelés-6A (Y21) rakétával. (Kép: Zheng Bin / Xinhua)
A G60 műholdak építése a Shanghai Gesi Aerospace Technology (Genesat) vállalat feladata, akik ezt a Kínai Tudományos Akadémia egyik intézetével (Innovation Academy for Microsatellites) együttműködésben végzik. A gyártó üzem Sanghaj (Shanghai) külvárosában, azon belül Szungcsiang (Songjiang) kerületben működik. A teljesen automatizált gyártószalagokat jövőre már akár 500 műhold/év sebességgel hagyhatják el az új űreszközök. A mostani starttal a G60 átveszi a vezető szerepet a kiépülő kínai műholdas internetes piacon. A versenytársak az ugyancsak alacsony pályás konstellációt építő Kuovang (Guowang, más néven SatNet) és a közepes magasságú pályákban gondolkodó Smart Skynet. Továbbá a Landspace cég a közelmúltban egy 10 ezer tagú műholdsereg megvalósításához kért engedélyt. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Kína második műholdserege
Egy kínai műholdrendszer első két tagja
Ázsiai mozaik – 2023. december (1. rész)
A kínai G60 konstellációról (nasaspaceflight.com)
A 18 kínai internetes műhold indítása (Xinhua)