Az amerikai űrhajózási magánvállalat újabb két kereskedelmi megrendelést kapott. Az állami megrendelések immáron kisebbségbe kerültek a magáncég indítási kalendáriumában.
Elon Musk űripari cége tájékán zajlik az élet. Egyfelől tovább folyik a Dragon szoftverének tökéletesítése. A jelenlegi hivatalos álláspont szerint április vége felé randevúzhat a Dragon teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomással. Cél a teljes siker: nem indulhat el a tesztrepülés nem tökéletes szoftverrel. Másfelől a SpaceX újabb kereskedelmi megrendelést kapott. Az AsiaSat hongkongi telekommunikációs vállalat két műholdját fogják majd pályára állítani Falcon-9 rakétával, 2014 első felében. Az indítóállás a Cape Canaveralen található 40-es számú indítópad lesz, a két műholdat geostacionárius pályára szánják.
A Falcon-9 lesz majd az AsiaSat két új műholdjának hordozóeszköze. (Kép: SpaceX / Roger Gilbertson)
A bejelentés értelmében már több mint 60% a kereskedelmi megrendelések aránya a SpaceX elkövetkező indításai sorában. Mindez remek cáfolata azoknak a vádaknak, melyek szerint a kormányzati megrendelések tartják el a céget. Az pedig, hogy nem rohannak a Dragon elindításával, arra kitűnő bizonyíték, hogy nagyon komolyan veszik a biztonságot is. Ez a jövőbeli személyszállítással kapcsolatban is megnyugtató fejlemény. Továbbá, szépen halad a Falcon-9 műholdindításokhoz használatos orrkúpjának kifejlesztése. A Dragon űrhajó indításaihoz nem szükséges efféle védelem, csupán egy jóval kisebb kúp védi a dokkolóegységet a Dragon orrán. A műholdindításokhoz azonban elengedhetetlenül szükséges a nagyméretű orrkúp megléte, a sérülékeny műholdtestek indítás alatti védelme érdekében.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Februárban mehet a Dragon az űrállomáshoz
Tovább késik a következő Dragon
Megrendelést kapott a SpaceX
Szerződés az AsiaSat-6 és AsiaSat-8 indításáról (Spaceflight Now)