Egy Proton-M rakéta állította pályára pénteken az új távközlési műholdat.
Az új generációs távközlési hold a hongkongi székhelyű műholdüzemeltető AsiaSat-3S jelű, működési élettartamát a várakozások szerint csak 2014-ben befejező régebbi műholdjának lecserélésére készült. Az űreszközt a Space Systems/Loral cég építette. Összesen 28 C-sávú, 17 Ku-sávú és egy Ka-sávú transzponderével sokféle űrtávközlési feladatot lát majd el, például televíziós műsorszórást és szélessávú adattovábbítást.
Az AsiaSat, a térség vezető műholdas távközlési szolgáltatója jelenleg három működő geostacionárius holddal rendelkezik. A már említett AsiaSat-3S mellett a 4-es (122° keleti hosszúság) és 5-ös számú (100,5° keleti hosszúság) műholdjaival több mint 500 televíziós és rádiós csatornát kínál mintegy 620 millió háztartás számára. Két most készülő új űreszköze, az AsiaSat-6 és -8 majd 2014 elején állhat pályára.
Az elkészült AsiaSat-7 és a készítők csoportképe. (Képek: Space Systems/Loral) Kapcsolódó linkek:
A bajkonuri start időpontja november 25-én, magyar idő szerint 20:10-kor volt. Több mint 9 óra telt el, mire a Briz-M végfokozat négy manőver után a tervezett átmeneti pályára helyezte a 3,8 tonnás űreszközt. Az AsiaSat-7 rövidesen, napokon belül elfoglalja helyét a 105,5° keleti hosszúság fölötti geostacionárius pozícióban. Innen szolgálja majd az ázsiai és csendes-óceáni térséget.
AsiaSat honlap