Kínai geostacionárius távközlési műhold indult, keveset tudni róla.
A Chinasat-4A felbocsátására augusztus 22-én magyar idő szerint 14:25-kor kerítettek sort a déli Hajnan (Hainan) szigetén épül Vencsang (Wenchang) űrközpontból. A hordozórakéta egy Hosszú Menetelés-7A volt.
A Hosszú Menetelés-7A (Y9) rakéta indítása Vencsangból. (Kép: Du Xinxin / Xinhua)
Az űreszközről nagyon kevés információ látott napvilágot. Bár előzetesen az indításról lehetett tudni, a hasznos teher mibenlétét is csak azután közölték, miután sikeresen elérte a kijelölt átmeneti pályát. Innen jut majd a kb. 36 ezer km magasan húzódó geostacionárius pályára, ahol keringési ideje megegyezik majd a Föld forgási periódusával. A kínai állami hírügynökség szerint a Chinasat-4A hang- és adatátviteli, valamint, rádiós és televíziós műsorszóró szolgáltatásokat nyújt majd a felhasználóknak – hogy pontosan kiknek, azt nem részletezték.
A CASC (China Aerospace Science and Technology Corporation), az ország állami tulajdonú űripari fővállalkozója azt közölte, hogy a Chinasat-4A gyártója a Kínai Űrtechnológiai Akadémia (China Academy of Space Technology, CAST) volt. Egyéb részletek nem ismertek. A Chinasat sorozatban általában kereskedelmi vagy polgári célú távközlési űreszközöknek tartoznak, néhányuknak azonban katonai vagy hírszerzési alkalmazásai is lehetnek, például a biztonságos kommunikáció biztosítása a hadsereg számára. A mostani titkolózás arra enged következzetni, hogy hogy katonai felhasználó (is) lehetnek. A 2023 novemberében indított Chinasat-6E műszaki paramétereit a mostanival szemben részletesen ismertették, beleértve a műholdplatformot és a frekvenciasávokat is.
A start a Hosszú Menetelés-7A rakéta nyolcadik repülése volt. Ez a Hosszú Menetelés-7 jelű, kétfokozatú típus háromfokozatú változata. Az alaptípussal rendszerint a Tienkung (Tiangong) kínai űrállomáshoz küldött Tiencsou (Tianzhou) teherűrhajókat bocsátják fel. A Hosszú Menetelés-7A egy 60,1 m hosszú, 3,35 m átmérőjű, kerozint és folyékony oxigént használó hordozórakéta, rajta négy oldalsó segédrakétával. Az ott burkolat átmérője 4,2 m. A rakéta akár 7 tonna hasznos terhet is képes geostacionárius átmeneti pályára juttatni.
A 2020 óta használatban levő Hosszú Menetelés-7A az első repülésén kudarcot vallott. Akkoriban arról volt szó, hogy a korszerűtlen és mérgező hajtóanyagot égető Hosszú Menetelés-3B kiváltására szánják. De azóta sem volt olyan év, hogy kettőnél több alkalommal vetették volna be. (Idén ez volt a második indítása, és talán lehet még egy harmadik is.)
Eközben Vencsangban folynak az új Hosszú Menetelés-12 rakéta szeptemberre várható bemutatkozó repülésének előkészületei. A hírek szerint az 12 tonna tömeg alacsony Föld körüli pályára juttatására lesz képes. A Hosszú Menetelés-7A rakétához is használt YF-100 hajtóművek továbbfejlesztett változatát alkalmazzák az első fokozatához. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Chinasat-3A
A Chinasat-4A indítása (Space News)