Csütörtökön Hszicsangból indult a geostacionárius pálya felé a rejtélyes feladatú sorozat hatodik tagja.
A TJSW (Tongxin Jishu Shiyan Weixing) műholdak hatodik példnya február 4-én, magyar idő szerint 16:36-kor emelkedett a magasba a dél-kínai Hszicsangból (Xichang), egy Hosszú Menetelés-3B rakétával.
(Kép: Xinhua)
Ahogy már a 2015-ös első, majd a 2017-es, 2018-as, 2019-es és tavalyi indítások alkalmával, most is legfeljebb találgatni lehet, hogy milyen feladatai lehetnek a TJSW műholdaknak. A mostani start furcsasága volt továbbá, hogy egészen néhány órával az esemény előttig egy másik – radaros földmegfigyelő – műholdat jelöltek meg, mint a rakéta várható hasznos terhét. A hivatalos hírközlő szervek szerint mindenesetre a TJSW-6 egy távközlési műhold, rádiós és televíziós műsorsugárzásra, adattovábbításra és egyéb szolgáltatásokra készült, fedélzetén kísérleti berendezésekkel is.
A Ka-sávú (27–40 GHz-es) szélessávú adattovábbításra vonatkozó technológiai kísérletek voltak a hivatalosan közzétett célok a TJSW-1 2015-ös startja idején is. Most, a sorozat hatodik darabjánál ez már kevésbé hihető célnak tűnik. A műholdakat övező titoktartás miatt a nyugati elemzők meg vannak győződve, hogy e geostacionárius holdaknak más, titkos, katonai jellegű alkalmazása lehet. Az egyik elterjedt elképzelés szerint ballisztikus rakéták indítását infravörös tartományban figyelő űrbeli rendszerről lehet szó, amilyet más nagyhatalmak is működtetnek. A másik gyanú szerint a rádiótartományban működő kémműholdakról lehet szó. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Kína idei első startja
TJSW-4
TJSW-3: titkos kínai távközlési hold
Kísérleti távközlési hold indult Kínából
A TJSW-6 startjáról (nasaspaceflight.com)