Egy, az Antarktisz belsejébe vezető expedíció során sikerült az eddigi legdélebbi Galileo mérést végrehajtani.
A mérés nem csak erősíti a Galileo jelenlétét extrém magas szélességeken, de a tudásunkat is növeli egy-egy űridőjárási eseményről. Ezáltal például betekintést nyerhetünk az ionoszférába, a Föld légkörének elektromosan aktív felső rétegébe a déli kontinens felett, amiből származó adatok hozzájárulhatnak a Galileo szoftver teljesítményének javításához is.
A négy személyből álló csapat 2018. december 12-én hagyta el az orosz Novolazarevszkaja bázist. A kicsit több mint 40 napos útjuk során elértek a mintegy 3810 méter magasan fekvő Dome Fuji állomáshoz, ami az egyik leghidegebb hely a Földön, majd 2019. január 21-én visszaindultak az orosz bázisra.
Az expedíció útvonala. (Forrás: ESA)
Az expedícióhoz az úgynevezett Inuit WindSled szánkót, egy olyan kifejezetten sarki felfedezésekre tervezett zéró-emissziós járművet használtak, amit egy 150 m2 nagyságú sárkány húz a jégen. Ez volt az első alkalom, amikor a Dome Fujit egy szél által hajtott eszközzel sikerült elérni, mivel eddig minden expedíciónál motorizált járműveket alkalmaztak. Így tehát az út során több mint 2400 km-t tettek meg, több mint 2000 kg-nyi felszereléssel, úgy, hogy nem szennyezték a kontinenst.
Az Inuit WindSled. (Forrás: ESA)
Az expedíció során összesen 10 különböző tudományos vizsgálatot végeztek el, lefedve olyan területeket, mint a klímaváltozás, a meteorológia, vagy az asztrobiológia. Az ESA részvétele az expedícióban a GESTA (Galileo Experimentation and Scientific Test in Antarctica) projekt keretein belül zajlott. A projekt magába foglalta a rendszeres helymeghatározást az út során az összes műholdas navigációs konstellációra, különféle időjárási és geomágneses feltételek mellett. Az egyik legfontosabb szempontja a tanulmányozásnak az ionoszféra ennyire magas szélességeken lévő monitorozása volt, alacsony naptevékenység mellett. Ez azért fontos, mert az ionoszférikus zavarok ronthatják a műholdas navigáció teljesítményét, ami erősen függ a naptevékenységektől.
A megszerzett adatok alapján képesek lesznek értékelni a Galileo navigációs képességeit poláris szélességeken is, illetve azt, hogyan befolyásolják ezen képességet a különböző űridőjárási feltételek. Lehetőségük nyílik megvizsgálni azt is, hogy a napfoltok előfordulása korrelál-e az expedíció során megfigyelt ionoszférikus zavarokkal. A koronalyukak olyan nyitott területek a Nap külső légkörében, amik lehetővé teszik, hogy a napszél elhagyja a Napot. A töltött részecskék a Földet elérve mérsékelt geomágneses viharokat okoznak. Jelenleg a naptevékenység 11 éves ciklusában a Nap közel áll a minimális aktivitáshoz, így a nagyléptékű napviharok nem gyakoriak, ennek ellenére csak az expedíció alatt 3 kisebb geomágneses vihar is tapasztalható volt.
(Együttműködő partnerünk: Galileo blog, Lechner Tudásközpont, Kozmikus Geodéziai Obszervatórium)
Kapcsolódó linkek:
A legdélebbi Galileo helymeghatározás az Antrarktiszon (ESA)
A legutóbb pályára állított négy európai navigációs műhold már sugározza jeleit a felhasználók felé.
