„Űr-deheroizálásnak” lehet elnevezni azt a napjainkban oly divatos jelenséget, hogy sorra-rendre kezdik kétségbe vonni az űrhajózás eredményeit.
Sosem járt ember a Holdon és Jurij Gagarin sem elsőként jutott a világűrbe – zúdult, és zúdul ránk a szenzáció tömege kép, betű és hang formájában. Szinte minden április 12-én felmerült, hogy valóban Gagarin volt-e az első az űrben, vagy valaki megelőzte? A Spektrum televízió is sorompóba állt, és T-akták címmel vetített sorozatában felelevenítette az Iljusin-sztorit. Eszerint a világ első űrrepülését Vlagyimir Iljusin, a neves repülőtervező fia hajtotta végre 1961. április 8-án, de a leszállás közben az űrhajós oly súlyosan megsérült, hogy ilyen állapotában nem akarták a szovjet hőst a világnak bemutatni. Gagarin csak „beugrott” Iljusin helyére, és eljátszotta a történelmi szerepet.
Vajon mi lehet az oka, hogy az ilyen típusú legendák halhatatlanok? Miért állítják többen azt, hogy sosem jártunk a Holdon, amikor az űreszközeink (holdkompok leszállóegységei, holdautók stb.) még mindig ott vannak ragyás felszínén? Melyek azok az okok, amelyek értelmében „el kellene venni” az első dicsőségét Gagarintól? Most ne foglalkozzunk a kérdésekre adható társadalmi-lélektani válaszokkal, az Iljusin-történetet nézzük meg a maga valóságában, hogy visszahelyezhessük a legendák világába.
Egy legenda születése
Itt áljunk meg egy pillanatra. Az űrhajózás hajnalán, az első csoportokba csak kiváló állapotú pilóták kerülhettek be. Egy-egy kisebb baleset után – mint például Anatolij Kartasov – még az űrhajóscsoport közelébe sem kerülhetett senki még egyszer, a teljes felépülés után sem. Kartasov testén – egy centrifugás gyakorlat után – apró véraláfutásokat fedeztek fel az ellenőrzést végrehajtó orvosok. A ma már szinte említésre sem méltó esemény következtében Kartasovot eltanácsolták az első űrhajóscsoportból, pedig tagja volt a Vosztok készenléti hatos keretének. Elképzelhetetlen tehát, hogy Iljusin egy sokkal súlyosabb baleset után kilenc hónappal a világűrbe indult volna, annál is inkább, mert nemhogy a Vosztok készenléti keretnek, sem az első, húsz fős csoportnak sem volt a tagja. Ráadásul több forrás egyöntetűen állította, hogy Gagarin űrrepülésének idején Iljusin még bottal sétálgatott…
1962. szeptember 7-én ül be ismét a módosított Szu-9-esbe: hosszan tartó repüléssel, 21 kilométeres magasságban ismét rekordot állít fel. 1965 júniusában berepüli a Szu-24-es prototípusát, a T-6-ost. 1966-ban oklevéllel ismerik el, hogy Vlagyimir Iljusin a Szovjetunió berepülőpilótája. 1966-67-ben instruktorként dolgozik a Cskalov Teszt Pilóta Iskolában, ahol tanítványa lesz a második szovjet űrhajós, German Tyitov. További munkássága elismeréseként 1976-ban Lenin-renddel tüntetik ki.
1961. április 10-én a brit Daily Workerben szenzációs hír jelenik meg egy kommunista újságíró, Dennis Ogden tollából: a Szovjetunió embert juttatott a világűrbe, de az a visszatérésnél balesetet szenvedett. A következő napon egy francia újságíró, Eduard Brobovsky meg is nevezi az első kozmonautát, Vlagyimir Iljusin személyében. Kenneth Gatland, a neves brit űrkutatási szakember 1967-ben a következőket mondta Dennis Ogden történetéről: „A rémhír Moszkvából terjedt el (Dennis Ogden a Daily Worker moszkvai tudósítója volt). 1961. április 7-én a Szovjetunióban, a legnagyobb titokban embert bocsátottak fel Föld körüli pályára. A Rosszija nevű űrhajó háromszor kerülte meg bolygónkat. Április 11-én éjfél körül újabb üzenet érkezett a szovjet fővárosból, ezúttal ismeretlen forrástól származtatva. Az első kozmonauta az űrrepülés után leírhatatlan állapotban van fizikailag és érzelmileg. Az üzenet folytatásaként megerősíti, hogy az űrhajós berepülőpilótaként egy híres repülőgép-tervező fia. A szovjet és külföldi újságírók egész éjjel virrasztottak, a hivatalos bejelentésre várva. Ez a megerősítés azonban sohasem történt meg, a moszkvai rádió hallgatott.”
„Az alaptörténetet a francia Brobovsky színezte tovább, az ő ötlete volt, hogy a titokzatos űrhajós nem más, mint Iljusin fia, Vlagyimir. A Fehér Ház sajtófőnökéhez, Pierre Salingerhez fordultam, de az amerikai kormány nem tudta megerősíteni a hírt. A beszerzett adatok szerint Iljusin a moszkvai Traumatológiai Kórház elhagyása után 1961 januárjának végéig ágyhoz volt kötve, és áprilisban is csak bottal tudott járni.”
Frank Edwards melegítette fel az Iljusin-sztorit ufós könyvében, de a sikeres Apollo holdraszállásokkal a történet kikerült az emberek érdeklődési köréből, egészen a Szovjetunió széteséséig. Magyarországra 1990-ben „gyűrűzött be” a sztori, a Gagarin – Kozmikus blöff? című könyv formájában. Ebben az író Gagarin halálát gyilkosságnak, Iljusin balesetét szándékosnak írja le. Az hogy a pilóta közúti szerencsétlensége egy évvel korábban volt, az írót láthatólag nem zavarta...
Schuminszky Nándor – Dr. Gál Gyula
(Folytatjuk!)
Vlagyimir Iljusin a híres repülőgép-tervező fiaként, 1927. március 31-én látja meg a napvilágot, és 1952-ben már berepülőpilóta. 1957-ben a T-3-as tesztcsoport tagjaként berepüli a Szu-7-es szuperszonikus vadászgép prototípusát. A szeptember már a Szu-9-es pilótafülkéjében találja, és 1959. július 14-én világrekordot állít fel a típus módosított változatával: 28 857 méter magasra emelkedik. 1960-ban megkapja a Szovjetunió Hőse kitüntetést. 1960. június 2-án autóbaleset következtében részleges sérüléseket szenved, és elmondása szerint Hangcsou-ba, Kínába öthetes, speciális – feltehetőleg akupunktúrás – kezelésre küldik.
Gagarin útjának leghomályosabb része a leszállás volt, két okból.
