Űrvilág.hu - Az ESA új főigazgatója

Az ESA új főigazgatója

Az Európai Űrügynökség (ESA) Tanácsának ülése december 11-én úgy döntött, hogy 2003. július 1-jétől Jean-Jacques Dordain lesz az ESA új főigazgatója. A kinevezés négy éves időtartamra szól. Az ESA jelenlegi főigazgatója az olasz Antonio Rodotá, akinek jövő nyáron jár le a mandátuma.

A francia nemzetiségű Jean-Jacques Dordain 1946. április 14-én született, 1968-ban szerezte mérnöki diplomáját. Csaknem húsz éven keresztül a Nemzeti Légügyi és Űrkutatási Hivatalnál dolgozott, előbb hajtóművekkel és hordozórakétákkal foglalkozó kutatóként, majd az űrtevékenység koordinátoraként, végül a fizikai alapkutatások igazgatójaként. 1977-ben bekerült a CNES űrhajós csapatába, űrhajós kiképzést kapott, de űrrepülésére végül nem került sor.
1986 májusa óta dolgozik az ESA-nál. Előbb az űrállomásért felelős részleg, majd a mikrogravitációs programok igazgatója volt. 1993-ban a stratégiai, tervezési és űrpolitikai ügyekért felelős főigazgató-helyettessé nevezték ki. 1999-ben az újonnan létrehozott stratégiai és műszaki tervezési igazgatóság vezetője lett, majd 2001-től az ESA hordozórakéta-fejlesztésekért felelős igazgatója volt.
Jean-Jacques Dordain a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia, valamint a Műszaki Akadémia tagja, továbbá az Ecole Polytechnique és az Ecole Nationale Supérieure des Techniques Avancées professzora.
Dordain úr az ESA stratégiai igazgatójaként 1999 őszén részt vett Budapesten az ESA és a tagjelölt országok kapcsolatában mérföldkőnek számító űrpolitikai tanácskozáson. E konferencia nyomán dolgozta ki az ESA a tagjelölt országok részére felajánlott ún. PECS (Plan for European Co-operating States) programot, amelyhez hazánk - elsőként - a közeljövőben szeretne csatlakozni. A PECS program létrehozását kezdeményező stratégiai döntés meghozásában Dordain úrnak oroszlánrésze volt.

Both Előd
Magyar Űrkutatási Iroda

Kapcsolódó linkek:
Európai Űrügynökség

Cikk nyomtatása
A rovat archívuma

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

Űrvilág a Faceboookon

Partnerünk

Űrkörkép 2023/2024