Hogy halad a magyar hallgatók kísérlete a Svéd és a Német Űrügynökség programjában?
A Project TELLER csapata továbbra is sikeresen halad a REXUS/BEXUS programban. A BME-s, zömmel űrmérnök hallgatók az elmúlt időszakban két jelentős űripari felülvizsgálaton is részt vettek a program keretén belül. Az első esemény a februárban Svédországban megtartott PDR (Preliminary Design Review) volt, a második pedig a júniusban Németországban megrendezett CDR (Critical Design Review).
A PDR alkalmával a csapatnak részletes dokumentációt kellett benyújtania, amely tartalmazza az előzetes terveket, a kísérlet tudományos hátterét, a kockázatelemzést és a költségvetést. Emellett személyes prezentációt is tartottak a felülvizsgálaton, amelyet az ESRANGE Space Centerben, a Swedish Space Corporation rakétaindító bázisán rendeztek meg. A helyszín a sarkkörön túl, Svédország északi részén található, ahol a csapatot –30 °C-os hideg és 2 méter hó fogadta. Egy hetet töltöttek a bázison, ahol egy intenzív képzésen is részt vettek, többek között elektronikai, mechanikai és termikus tervezés, megbízható szoftverfejlesztés, környezeti tesztelés és projekttervezés témakörökben.
A hét közepén került sor a prezentációra, ahol másfél órán keresztül beszélték át a kísérlet egyes elemeit az ellenőrző bizottsággal. A bizottság tagjai a Svéd, a Német és az Európai Űrügynökség, a Swedish Space Corporation, a MORABA és a ZARM szakemberei voltak. A csapat rengeteg pozitív visszajelzést kapott a kísérletéről. A kilenc REXUS csapatból csupán három kapott PASS státuszt, és a Project TELLER csapata az egyik volt közülük. A sikeres felülvizsgálat után az elfogadott tervek alapján elkezdődhetett a prototípus panelek fejlesztése. (Az utazásról összefoglaló videó is készült.)
A 15. REXUS/BEXUS ciklus résztvevő csapatai. (Kép: ESRANGE Space Center)
A következő esemény a CDR volt most júniusban, a Német Űrügynökség oberpfaffenhofeni központjában. Itt már a végleges terveket kellett prezentálni. Később ezektől a leadott tervektől eltérni már nem lehet, nem változtathatnak a kísérlet felépítésén. A prezentáció mellett a többi kísérlethez, illetve magához a rakétához való mechanikai és elektromos interfészeket tekintették át. A REXUS-34 rakéta fedélzetén 5 kísérlet foglal majd helyet. Az orrkúptól lefelé haladva a kísérletek: SHAMA (Németország), TELLER (Magyarország), FENRIR (Svédország), SLOSH (Németország), FINIX (Németország). A teljes rakéta az 5 kísérlettel, a saját fedélzeti rendszereivel és a szilárd hajtóanyagú motorjával együtt 6 m magas és 540 kg tömegű. A hét második felében egy forrasztási kurzuson is részt vettek a csapatok, ahol az űripari szabványoknak megfelelő forrasztási eljárásokról esett szó. A felülvizsgálat eredménye ez esetben is a legmagasabb, PASS státuszú lett.
Felülvizsgálat a Német Űrügynökségnél (Oberpfaffenhofen). Balról jobbra: Nagy Dominik, Nepusz Tamás, Kreinicker Gábor, Kováts Bence, Bezzegh Richárd, Fejes Dániel, Gitta Márton, Borsi Szilárd (és a REXUS-34 rakéta összeállítási rajza)
A következő külföldi mérföldkő idén decemberben lesz esedékes. Ez Brémában, a ZARM központjában lesz, ahol a kész kísérleteket fogják integrálni a rakéta fedélzetére. Maga a kísérlet az előző közleményhez képest kiegészült négy darab kamerával, amelyek a kísérleti modul palástján foglalnak helyet. Ezekkel a rakéta orientációját lesznek képesek meghatározni a Nap és a Föld relatív pozíciója alapján. Ez azért szükséges, mert a kísérletben lévő detektorok csupán a rakéta koordináta-rendszeréhez képest tudják meghatározni a kozmikus sugárzás irányát. Ahhoz, hogy abszolút irányt lehessen mérni, ismerni kell a rakéta orientációját is a Föld koordináta-rendszeréhez képest.
A Project TELLER kísérleti modulja. Zölddel a 4 db Geiger–Müller- cső, mellette pedig az elektronikai doboz, amely tartalmazza a fedélzeti számítógépet, a tápegységet, illetve a detektorok feldolgozó elektronikáját
A REXUS rakéta jövő márciusban indul a svéd ESRANGE Space Center bázisról. A felbocsátás során a kísérleteknek 20g gyorsulást, vákuumot és extrém hőterhelést kell elviselniük, miközben a rakéta 4000 km/h csúcssebességgel eléri a világűr határát.
Köszönjük a kísérlethez szükséges alkatrészek beszerzését és az utazásokhoz nyújtott támogatást a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontnak, a Magyar Asztronautikai Társaságnak, az Orion Űrnemzedék Alapítványnak, a RIVAIR Pilot Kft.-nek és a VacuTec GmbH-nak. Emellett köszönjük a környezeti tesztek elvégzéséhez szükséges berendezések biztosítását a Bonn Hungary Elektronikai Kft.-nek. Hálásak vagyunk, hogy támogatják projektünket. (Forrás: Project TELLER közlemény) Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Project TELLER
Project TELLER honlap
Project TELLER Facebook-oldal