Egy magyar résztvevő izgalmas beszámolója az Európai Űrügynökség (ESA) májusi oktatási kurzusáról.
Az ESEO – Ladybird Guide to Spacecraft Operations Training Course egy az ESA Academy által szervezett, diákoknak szóló intenzív kurzus, ahol betekintést nyerhetünk az űreszközök üzemeltetésének végzetes kihívásaiba, illetve egy küldetés megtervezésével és szimulációjával „élesben” is gyakorolhatunk.
A kurzus a European Space Security and Education Centre-ben (ESEC), Belgium Redu nevű városában zajlott. A központ egy erdők és mezők övezte gyönyörű völgyben helyezkedik el. A napjainkat május 15–18. között a Gyakorló- és Oktatási Központban (Training and Learning Centre) töltöttük, ahol egy senior Mission Operations Concept Engineer vezetett be minket a szakmája rejtelmeibe. Érthetően, túlzott szakzsargon és matematikai háttér nélkül tanultuk meg a szenzorok, az aktuátorok, az energiaellátó rendszerek, a hőháztartásért felelős rendszerek, a pályakontroll, a telemetria, a szoftverek és adatkezelő rendszerek működését. A háttérismeret elsajátítása közben nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy mi hányféleképpen romolhat el, és az ilyen helyzeteket hogy kezelhetjük szakmai és pszichológiai szempontból is helyesen – hiszen a szűk határidők okozta nyomás miatt sokszor rossz döntések születnek kiváló szakemberektől is.
Hallgatók a megnyitó előadáson. (Kép: ESA)
Megismertük korábbi küldetések drámai eseményeit, amiből számos tanulságot levontunk: az idősávból ki kellett hámoznunk mind a műholdakban bekövetkező, mind az emberi hibákat, illetve kidolgoznunk a megoldást: mit kellett volna tenni, hogy ne veszítsük el az űreszközt örökre?
Emellett meglátogathattuk az antennákat (a legnagyobb 20 méter átmérőjű!) és a PROBA Operation room-ot, épp akkor, amikor a műholdáthaladás történt, így élőben nézhettük, hogy zajlik az adatgyűjtés. Illetve körülnézhettünk az E-robotic laborban is, ahol általános és középiskolai tanárok tanulhatják meg, hogyan csempésszék be az űrt a tananyagba, miközben LEGO robotokat építenek, és tudományos kísérleteket végeznek velük.
Baranyai Anna, ESEO-TRITEL résztvevő kezében Paxival. (Kép: ESA)
Két csapatra osztva egy mélyűri küldetést is meg kellett terveznünk: feladatunk a Snow White névre keresztelt program kidolgozása volt, mely során törpebolygókról kellett minél több tudományos adatot gyűjtenünk, persze a helyes üzemeltetés, pályamanőverek, kommunikáció, adatkezelés mellett.
A csúcspont a hét lezárásaként következett szimuláció volt, méghozzá az általunk megtervezett űreszközzel. 45 percünk volt rá, hogy egy csapatként összedolgozva még az idő lejárta előtt kiderítsük a küldetés során felmerült problémák mibenlétét, okát, és meg is oldjuk azokat. Így háromnegyed órára igazi, parancsokat osztogató operation team lehettünk.
Csoportkép a kurzus résztvevőivel. (Kép: ESA)
De ezzel nem ér véget a történet, a következő, szeptemberben tartandó Ladybird Guide to Spacecraft Operations kurzusra a már megnyílt a jelentkezés! (Forrás: MTA EK Űrdozimetriai Kutatócsoport)
Baranyai Anna Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Megjelent az ESA Bulletin 163. száma
Ladybird Guide to Spacecraft Operations, 2018. május (ESA)