A közép-amerikai tűzhányó krátertavában pokoli viszonyok uralkodnak, mégis megtalálták benne az élet nyomait – az asztrobiológusok legnagyobb örömére.
A Poás-tűzhányó Costa Rica egyik legaktívabb vulkánja, amely 2700 méter magasba emelkedik az ország fővárosa és legnagyobb városa, a 350 ezer lakosú San José fölé. Nyugodt időszakaiban a turisták a kráter déli lejtőjén kialakított látogatóközponttól egészen a kráter peremén épített kilátóteraszig merészkedhetnek, ahonnan megpillanthatják a fortyogó, forró, kénes és savas krátertavat. Az ilyen nyugodt időszakok azonban nem gyakoriak, az elmúlt 200 évben a vulkán több tucat kitörését, esetenként évekig tartó aktív időszakát jegyezték fel, a vulkáni hamu és gázok több alkalommal is beborították a közeli településeket. A Costa Rica-i pajzsvulkánt a Földtudományok Nemzetközi Uniója (IUGS, International Union of Geological Sciences) 2022 októberében a világ geológiai szempontból 100 legérdekesebb helyszíne közé sorolta, egyfajta „geológiai világörökségi helyszínné” nyilvánította. (Az IUGS második 100-as listájára egy magyarországi helyszín is felkerült, érdeklődő olvasóink az IUGS honlapján megtalálhatják, melyik az.)
A Poás legutóbbi kitörése 2025 márciusában volt, ekkor készítette a NASA Landsat–8 műholdja a bemutatott képeket. A Costa Rica-i Vulkanológiai és Szeizmológiai Obszervatórium (OVSICORI-UNA) jelentése szerint március 4–7. között a tűzhányó több gőzkitörést (freatikus kitörést) produkált. Más adatokból veszélyes erejű kitörések lehetőségére következtettek, ezért a hatóságok (a négyes skálán) hármas fokozatú vulkáni riasztást rendeltek el, a Nemzeti Park látogatóközpontját pedig lezárták.
A NASA Landsat–8 műholdján működő OLI (Operational Land Imager) kamera 2025. március 5-én készített felvétele Costa Rica középső részéről. A képen a főváros és környéke látható, a San Josétól mintegy 35 km-re északnyugatra emelkedő Poás-tűzhányóval. (Kép: NASA Earth Observatory, Wanmei Liang; Landsat adatok: U.S. Geological Survey)
A fenti kép kinagyított részlete a Poás-vulkánról. A Caliente-tó rendkívül savas krátertó, ettől délre az erdővel körülvett Botos-tó egy régebbi, már kihunyt vulkán kürtőjét tölti ki. (Kép: NASA Earth Observatory, Wanmei Liang; Landsat adatok: U.S. Geological Survey)
A Poás ismétlődő kitörései legalább május közepéig folytatódtak, azonban a tartósan felhős időjárás miatt a műholdak nem tudtak további felvételeket készíteni a kitörésekről. Az OVSICORI-UNA szakemberei viszont megfigyelték a gőzből és vulkáni gázokból álló csóvákat. Az aktív időszakban néha több mint egy kilométer magasságig lövellt ki a vulkáni hamut, sőt április 21-én a hamufelhő 4 km magasságig emelkedett. A vulkáni hamu beborította a művelt területeket és a legelőket. A gáz nagy mennyiségben tartalmazott kén-dioxidot, ami rontotta a közeli településeken a levegő minőségét. Március 18-án egyetlen nap alatt 691 tonna kén-dioxid került a levegőbe. Az obszervatórium munkatársai május elején vöröses izzást is megfigyeltek a kráterben, amit a korábban lerakódott kén égésével magyaráztak.
A Poás egyik régebbi (2011. júliusi) gőzkitörése. (Kép: NASA Earth Observatory, Trevor Huxham)
A Poás csúcsán az 1300 méter átmérőjű aktív kráter mélyén, 2300 méter tengerszint feletti magasságban található a geotermikus fűtésű Caliente-tó (Laguna Caliente, „forró lagúna”), hőmérséklete elérheti az 50 °C-ot. A 300 méter átmérőjű, átlagosan 30 méter mély tó nemcsak meleg, hanem szinte tömény sav alkotja, mérések szerint pH értéke 0 közelében van. Más források pH <1 értéket adnak meg, és megemlítik, hogy a tó savassága a vulkáni aktivitás erősségétől és a csapadék mennyiségétől függően kissé változik. Akármennyi is a pH pillanatnyi pontos értéke, a Poás krátertava mindenképpen a világ legsavasabb tavainak egyike. A tó anyaga emellett sok különböző nehézfémet tartalmaz, fenekét pedig folyékony kénréteg borítja. A savas gázok kipárolgása következtében a kráter környékén egyáltalán nincs vegetáció, a barnás színű terület jól látható a felvételeken. A Caliente-tótól délre egy régebbi kráter látható, ott körülbelül 7500 évvel ezelőtt történt az utolsó kitörés, ezt a krátert most az édesvizű Botos-tó tölti ki.
Hiába uralkodnak elképesztően mostoha körülmények a krátertóban, mégis sikerült élőlényeket találni benne. A Caliente-tó vizéből, az üledékéből és a kénlerakódásokból vett mintákban a kutatók az Acidiphilium (savkedvelő) nemzetségbe tartozó baktériumok közösségeit találták meg. A baktériumok genomját megvizsgálva megállapították, hogy azok sokszorosan alkalmazkodtak a rendkívül barátságtalan környezethez, nemcsak a sav és a hő hatásának állnak ellen, hanem a nehézfémek mérgező hatását is jól tűrik. Képesek a levegőből megkötni a szenet, de ha a körülmények olyanok, akkor egyszerű cukrokkal táplálkoznak. (A Caliente-tó vizében általában kevés szerves vegyület található, csak esőzések után mosódnak be hirtelen hullámban tápanyagok a tóba.)
Légi felvétel a Poás-vulkán aktív kráteréről, előtérben a Botos-tóval. (Kép: IUGS Geoheritage Sites)
A kutatókat azért érdekli különösen a Poás környezetének élővilága, mert feltételezéseik szerint hasonló vulkanikus környezetek létezhettek valaha a Marson is. A Mars történetében hosszú időn keresztül működött a vulkanizmus, valószínűleg hosszabb ideig, mint amennyi ideig jelen volt a víz a felszínén. Ezen kívül a Mars körül keringő űrszondák és a leszállóegységek egyes területeken egykori hidrotermális aktivitás maradványait tudták kimutatni a bolygó felszínén, amely területeken hasonlóak a kémiai viszonyok, mint a Poás-kráterben. A Spirit marsjáró például a Guszev-kráterben a Home Plate nevű helyszínen olyan anyagokat talált, amelyekről feltételezik, hogy egykori savas hidrotermális aktivitás nyomai lehetnek.
A kutatók a Marson nemcsak a vulkanikus aktivitás nyomait vizsgálják, hanem különös érdeklődéssel tanulmányozzák az egykori folyó víz nyomait őrző felszíni formákat, miközben megpróbálnak párhuzamot vonni a hasonló földi formákkal. Rachel Harris, a NASA asztrobiológiai programjának posztdoktori kutatója, aki az extremofilek mikrobiológiájával foglalkozik, azonban rámutat arra, hogy ezek a párhuzamok félrevezetők lehetnek. A Földön a folyók deltatorkolatai gazdagok szerves anyagokban, mert ott gyűlnek össze a fotoszintézisen alapuló ökoszisztémákból származó anyagok. A Földön azonban ezek az oxigént termelő életformák csak 2,4–2,7 milliárd évvel ezelőtt jelentek meg, a Marson viszont ennél sokkal korábban megszűnt már az élet lehetősége, ezért ott nem alakulhattak ki a Földön működőkhöz hasonló, komplex folyamatok. Harris és más szakemberek úgy vélik, hogy a Marson vulkáni környezetek lehettek alkalmasak az élet fenntartására, tehát a Poás és a hasonló, vulkanikus fűtésű környezetek jobb analógiái lehetnek az esetleges marsi élet helyszíneinek. Harris rámutat, hogy bár a Poás környezete a ma ismert földi élet legtöbb formája számára ellenséges és barátságtalan, azonban az ilyen körülményekhez alkalmazkodó mikrobák számára kifejezetten kellemes lehet.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Guatemala hegyei közt
Tűzhányó az Andokban
Tűzhányó a műholdképeken
Egy évtizede ért a Marsra a Spirit
Roiling Poás Volcano (NASA Earth Observatory)
Hydrothermal origin of halogens at Home Plate, Gusev Crater (Journal of Geophysical Research)
A Poás-vulkán az IUGS geológiai világörökségi helyszíneinek első 100-as listáján (IUGS)
Egy agytröszt a világűrből, pontosabban az idegen égitestekről érkező – sőt visszaérkező – fenyegetéstől óvná a Földet.
