Farkas Bertalannál jártunk (3. rész)

Az interjú befejező részében Farkas Bertalan, aki a szervezésben és az űrutazók kiválasztásában is szerepet vállalt, az SXC és az AXE Apollo űrugrási lehetőségért zajló versenyéről beszél.

Űrvilág: Feltételezem, hogy a potenciális űrutazóknak már most sok mindennel kell szembenézniük gondolatban, pl. az űrutazás során megfelelő űrruhára is szükségük lesz.

Farkas Bertalan: Igen, ezeket az utazás körülményeinek, a természetes emberi szükségleteknek megfelelően alakítják ki, és pl. még arra az esetre is felkészülnek megfelelő műszaki megoldással, ha valakinek a zárt ruhában tüsszentenie kell, netalán egyéb más, komoly gondjai adódnak. Leonov 1965-ben lezajlott első űrsétája óta a technika sokat fejlődött ezen a területen is, ezért nem kell aggódniuk a jelentkezőknek.

Az AXE Apollo férfi dezodorok és tisztálkodó szerek gyártója szponzorálja az utakat, de az SXC vállalat biztosítja az utazáshoz a rakéta-meghajtású repülőgépet.

Az SXC XCOR Lynx űrugrásra alkalmas repülőgépe.

Úgy tudom, hogy ezt az űreszközt még nem próbálták ki élesben, az első fizetős űrugrások végrehajtása 2014-ben várható. Mi történik akkor, ha a versenyben indulók megnyerik a versenyt, és esetleg mégsem lesz megfelelően működő, űrugrásra képes űreszköz?

Ezzel kapcsolatban nem tudok mit mondani, de ez nyilván nem a versenyzőkön fog múlni.

Előbbi kérdésemet azért tettem fel, mert a magánűrhajózással és az űrugrásokkal kapcsolatosan sokan szkeptikusak. Legfőképpen azért, mert attól félnek, hogy a biztonságossága, az emberi élet védelmének színvonala esetleg nem lesz olyan szintű, mint az állami űrhajózásban.

Biztos vagyok benne, hogy megfelelő körülményeket fognak teremteni, azokkal pedig, akik odáig eljutnak, hogy repülhetnek, egy megfelelő szerződést fognak kötni, és tisztázzák a helyzetet. Minden egyes repülés során, amihez még a világűrbe sem kell menni, történhetnek problémák. Nyilvánvaló, hogy akiben nincs megfelelő optimizmus ezen a téren, az nem is fogja aláírni a szerződést.

Egy kiképzett, hivatásos űrhajós fizetett állásban van, egy űrturista vagy egy űrugró űrutazó pedig fizető utas. Úgy vélem, hogy egészen eltérő jogi helyzetet jelent az egyik vagy a másik.

Ha felmerülnek jogi problémák az űrugrással kapcsolatban, nyilvánvalóan meg fogják oldani. Aki az űrugrást végző gépet fogja vezetni, az egy szakmailag felkészült, tapasztalt, hivatásos pilóta lesz, az utasnak pedig a játékszabályoknak megfelelően kell viselkednie, az elfogadott szerződési feltételek szerint. Úgy vélem, hogy aki addig eljut, mindenki alá fogja írni a szerződést és elfogadja a feltételeket. Az adott személynek is vállalnia kell valamilyen kockázatot, hiszen akkor nem is jelentkezett volna, habár soha senki nem tudja, hogy meddig jut majd el a kiválogatás során. Pontosan ezért kell a kiválogatás és az előszűrés, amit mi végzünk el itt Magyarországon. Ezért fontos ez, hogy már eleve olyan emberek kerülhessenek be – egy-egy országot képviselve –, akik gyakorlatilag mindennel tisztában vannak, és nem az amerikai űrtáborban kell meggyőzni őket arról, hogy vállalhatóak a feltételek.

Az, hogy egy cég ezt a lehetőséget biztosítja és szponzorálja 22 ember számára, az szerintem egy nagyon jó dolog, mert az ilyen utazások a jövőben, ha a költségszintjük miatt nem is válnak mindennapossá, de ráhangolják majd az embereket a világűrre.

Ön benevezne egy ilyen űrugrásra a jövőben?

Hah, ez nem az én műfajom. Habár 32 éve múlt már, hogy repültem, az az élmény valószínűleg nem hasonlítható az űrugrásokhoz. Lehet, hogy ha kipróbálhatnék egy ilyen technikát, akkor azt mondanám, hogy gyerünk, csináljuk, de én 8 napot eltöltöttem már a világűrben, dolgoztam egy állandó űrállomás fedélzetén, ahol rengeteg kísérletet kellett elvégezni, végrehajtani. Ezekben az űrugrásokban az utas a jobboldalon ülve gyakorlatilag csupán elviseli a történéseket, ez nem nekem való már.

Mi a jövő? Mit szól ahhoz, hogy Dennis Tito, aki 2001-ben az első űrturistaként járt a Nemzetközi Űrállomáson, egy általa alapított, Inspiration Mars nevű alapítvány keretében várhatóan holnap (interjúnk 2013. február 26-án készült) meghirdeti az első emberes Mars-missziót, 2018-as indulással, a Mars megkerülésére?

Eddig erről még nem értesültem, habár Dennis Titót személyesen is ismerem. Nem tudom, hogy a 2018-as dátum hogy fog működni, de nagyon érdekes véleményeket hallottam a Mars-repülésről. Állítólag léteznek olyan emberek is, akik még arra is képesek lennének, hogy elmenjenek a Marsra úgy, hogy a visszaútjuk már nem biztosított. Egyfajta „One Ticket” megoldást képzelnek el, és életük végéig a Marson élnének tovább. Nos, egy ilyen utazásra én soha nem vállalkoznék, de nem is vállalkoztam volna.

Úgy tudom, hogy egy holland szervezet, a MarsOne egy olyan Mars-programot hirdetett meg, amiben négyemberes csoportokat szeretnének küldeni a felszínre, ők 2022-től indítanák a küldetéseket. Dennis Tito pedig két amerikainak szeretné biztosítani a lehetőséget, a saját anyagi támogatása mellett, a Mars megkerülésére.

Az biztos, hogy ezekkel a kérdésekkel nagyon komolyan foglalkoznak máshol is. Egy óriási technológiai bravúr lesz, ha ezt meg fogják oldani, de az oda-vissza út időtartama a jelenleg elérhető technikával közel 2 év. Nos, 2 éven keresztül akár két embernek, többnek pedig még inkább az életfeltételeket biztosítani nem lesz egy egyszerű dolog.

Farkas Bertalan, Magyarország első űrhajósa és e sorok írója, Kovács Zsuzsanna Budapesten, 2013. február 26-án.

Aztán van még egy sarkalatos pont, a kozmikus sugárzás kivédése. Mert az, hogy súlytalanságban kell utazni, ma már nem olyan nagy gond, ennek a hatásnak a kivédésére ma már léteznek használható megoldások, de a kozmikus sugárzás elleni védekezés a nyílt világűrben még nem megoldott probléma. Ha pedig két éven keresztül az emberi szervezet kitett annak, hogy elviselje a kozmikus sugárzást, akkor még egy szerencsés visszaérkezés után is magas lehet a későbbi betegség kockázata.

Mi a helyzet akkor, ha valaki hajlandó vállalni ennek a kockázatát is?

Ha igen, akkor vállalja, ez az ő dolga. Minden űrutazónak, nekem is, aki 94. űrhajósként jártam a világűrben, vállalnom kellett kockázatot, és ezt én tudatosítottam is magamban. Azért nem értem az ilyesfajta kérdéseket, mert ha valaki nem hajlandó rá, akkor ne vállalkozzon ilyesmire. Biztos vagyok benne, hogy a Mars-utazás is egy nagyon nagy kihívást jelenthet majd az illető számára, és mi emberek olyanok vagyunk, hogy mi aztán egy adott szituációban mindent képesek vagyunk félretenni, hogy mi legyünk a legjobbak. Ebben az esetben el tudom képzelni azt, hogy valakit az motivál, hogy ő legyen az első ember, aki a Mars bolygó körül repült. De azért a kockázat akkor is óriási!

Cserébe viszont ő is egy igazi hős lehetne...

Miért ne lehetne? A Holdat megjárt űrhajósok is ugyanolyan hősök, és ezek fantasztikus dolgok ám! Azt hiszem, hogy a majdani Marsra szállóknak sem az lesz a motivációja, hogy „Na most aztán sikeresen visszatértem, milyen jó, hogy végighordoznak a kontinenseken, csak azért, mert sikeresen megjártam a Marsot!” Feltehetően egy szakmai kihívást jelent majd az illető számára, vagy valami olyasmit, ami megmérettetés, de ezek bonyolult kérdések, és az adott személytől függnek. Attól kell majd megkérdezni, aki eljutott odáig, hogy mi volt az igazi motiváció.

Feltételezem, hogy ez mindenkinél más lesz!

Valószínűleg így igaz, ahány ember, annyiféle elképzelés. Például eredetileg én soha nem akartam űrhajós lenni, ugyanakkor számtalan olyan űrhajós kollégám van, akinek az volt az életcélja, hogy valamikor a világűrbe kerüljön. Csak ebben az az érdekes, hogy amikor én gyerek voltam, akkor Gagarin repült, de itt Magyarországon a világűr szinte megközelíthetetlennek tűnt, még szóba sem kerülhetett. A mostani gyerekeknek, középiskolásoknak, egyetemistáknak, egyetemet végzetteknek már vannak, lehetnek élő példaképei. Napi szinten elérhetőek az információk, a fényképek, a videofelvételek, láthatják, hogy milyen a világűr.

Legfeljebb csak az érzést nem tapasztalják meg.

Nos, igen, és a kettő nem ugyanaz. Egy dolog átélni egy repülést, és egy másik csak nézni a képeken keresztül.

Az első repülések emlékfala, képek a Szojuz-36-ról Farkas Bertalan irodájában.

Hogy például itt a falon látom, hogy ez az űrhajóm, amikor még a Földön volt, és ez a másik kép már az indulás után készült. Így utólag nekem igen, teljesen más emocionális élményt jelent. Vagy például az, hogy ezzel a repülővel repültem legelőször, a nyíregyházi MHSZ Klubban. Az 1960-as évek közepén repültem először, egy légcsavaros géppel, aminek a légcsavarja a falon látható.

Úgy látom a feliratból, hogy ezt abból az alkalomból kapta meg emlékül, hogy Magyarország első űrhajósa lett 1980-ban.

Igen, ezt elrakták nekem, és én pedig ezt megköszöntem.

Farkas Bertalan első repülőgépének légcsavar-lapátja közelebbről, amelyet az 1980. május 26. és június 03. között végrehajtott űrrepülése után megemlékezésül kapott a nyíregyházi MHSZ Repülőklubtól.

Végül arról kérdezem, hogy mivel foglalkozik mostanában?

Az általam alapított Világűr a Föld Jövőjéért Alapítvány keretein belül dolgozom, melynek további alapító tagjai 12 ország 19 űrhajósa. Éppen most tervezem, hogy Moszkvába utazom, mert az ottaniaknak nagyon érdekes elképzeléseik vannak. Szeretnénk átadni, megbeszélni különböző környezetvédelmi, természetvédelmi szempontból fontos technológiákat, nanotechnológiát, minden olyat, ami egy-egy ország számára jelenthet valamit a jövőt illetően, és szeretnénk együttműködni ezeken a területeken, amit nagyon fontosnak tartok. Ezen kívül tanácsadója vagyok a magyar Kft-kből álló LAC Holdingnak (fő tulajdonos Horváth László, magyarországi tiszteletbeli kazah konzul), amelynek széles spektrumú tevékenységei (pl. vasúti áruszállítás, stb.) közül az egyik fontos projekt a magyar–kazah kapcsolatok további kiszélesítése, ezen belül a magyar mezőgazdasági tudásbázis és technológiák exportálása.

Farkas Bertalan, vadászpilóta, nyugalmazott dandártábornok, Magyarország első űrhajósa Budapesten, 2013. február 26-án.

Terveink szerint szeretnénk részt venni az ottani szakemberek képzésében, akik megszerzett tudásukkal középiskolai, szakközépiskolai és egyetemi szintű embereket képeznének tovább, ami Kazahsztán számára fontos lehet. Az országban olyan új területeket jelöltek ki mezőgazdasági hasznosításra, ahol a terület létezik ugyan, de még nem dőlt el, hogy milyen növények termeszthetőek, milyen módszert alkalmazzanak az állattartásnál, és milyen vízrajzi megoldásokat tudnak kialakítani. Ezekben a kérdésekben a magyar szakembereknek megfelelő tapasztalataik vannak, amelyek átvétele közös érdekünk lehet. A holding tanácsadójaként a jövőben azért szeretnénk együtt dolgozni, mert azzal a kapcsolatrendszerrel, ami nekem Kazahsztánt illetően természetesen megvan, hatékonyan tudom a munkájukat segíteni.

Bízunk benne, hogy a terveik sikerülni fognak, köszönjük az interjút!

Kapcsolódó cikkek:
Farkas Bertalannál jártunk (1. rész)
Farkas Bertalannál jártunk (2. rész)