Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós várhatóan ezen a napon indulhat a Nemzetközi Űrállomásra – jelentették be tegnap.
A hírt Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa közölte a Facebookra feltöltött rövid videójában.
Hivatalosan is megtörtént a bejelentés, az Axiom-4 küldetés személyzete, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetére. E történelmi pillanattal egy közel kétéves magyarországi kiválasztási és kiképzési, majd az Amerikai Egyesült Államokban folytatott nyolc hónapos küldetésspecifikus felkészülési folyamat zárul le – tette hozzá a miniszteri biztos. Ferencz Orsolya felidézte, hogy az amerikai kiképzési programban a NASA, a SpaceX és az Axiom Space legszigorúbb feltételeit is teljesítve Kapu Tibor és tartalékosa, Cserényi Gyula a világ élvonalába emelkedett.
Kapu Tibor (balra) és Cserényi Gyula. (Kép: HUNOR program)
„A kiképzést befejezve Kapu Tibor kutatóűrhajós készen áll a küldetésre. Magyarország ebben a tudományos programban ismét bizonyítani tudja kitartását és elkötelezettségét. A magyar zászló sok évtized után újra a világűrbe emelkedik. Kövessék velünk együtt figyelemmel ezt az új történelmi magyar sikert” – mondta Ferencz Orsolya. Kapcsolódó cikkek:
HUNOR: kijelölték a következő magyar űrhajóst
Az Ax-4 küldetés: magyar űrhajóssal
Magyarország számára fontos a világűr
A HUNOR hozadéka
Axiom-4 tájékoztató
Hatvan tudományos kísérlet