Elmaradt a csoda, amit Obama el kívánt hozni az amerikai űrhajózás számára a gyökeres fordulatot hozó, merőben új űrpolitikával. Eltelt egy bő év a Constellation törlése óta, és a kérdőjelek nem hogy csökkentek volna, hanem egyenesen szaporodnak az amerikai űrhajózással kapcsolatban.
Az ötletek szintén szaporodtak, az új „varázsige”, a rugalmas pálya elképzelés is hatalmas teret nyert. Viszont a jelenlegi felállás alapján úgy néz ki a helyzet, hogy a Space Shuttle leállása után komoly űrhajó és komolyabb rakéta nélkül marad az Amerikai Egyesült Államok. Komoly űrhajó alatt olyan jószágot értek, amely már kezdetektől fogva azzal a céllal épül, hogy embereket szállítson az alacsony Föld körüli pályán túl. Komolyabb rakéta alatt pedig olyan eszközt, amely legalább 100 tonnányi hasznos terhet képes első kozmikus sebességre gyorsítani.
Lehetőségek vannak, tervek is szép számmal, de konkrét fejlesztés még nincs napirenden.
Meggyőződésem, hogy a tisztán magáncégek által megvalósított személyszállítást a Nemzetközi Űrállomásra addig nem szabad célként kitűzni, ameddig az esélyes vállalatok nem bizonyítottak a gyakorlatban, a teherszállítás terén. Ha a Dragon beválik, mint teherűrhajó, akkor érdemes beszélni arról, hogy mi volna, ha ültetnének embert a továbbfejlesztett változatára. Ameddig ez nem valósul meg, nem bölcs dolog levenni a NASA vigyázó tekintetét az Orion fejlesztéséről. Lehet, hogy bizonyos esetekben „fullasztó” a NASA-bürokrácia felügyelete, de hosszú távon a biztonság komoly garanciáját tisztelhetjük benne, igen magas eséllyel.
A tervezett Ares-1 hordozórakéta. (Fantáziakép: NASA)
A másik dolog az, hogy az emberiség nem fog kijutni a mélyebb világűrbe addig, ameddig a Saturn-V valamilyen formában újjá nem születik valamelyik nemzet zászlaja alatt. Komoly űrprogramokhoz komoly rakéták kellenek. Nem lehetséges egy Mars-űrhajót 40-50 darabban útnak indítani, még 4-5 indítás is komoly kockázatot rejt. Jómagam egy rózsaszín álomképnek érzem a „kis rakéták nagy hatékonysága” elméletet, amely inkább csak anyagi szempontból állja meg a helyét gondolatként. A gyakorlatban kötve hiszem, hogy megvalósítható volna. Viszont van egy „apró” probléma: jelenleg az USA nem képes egy magas nívójú hordozóeszköz előállítására. Nincs tengernyi „fölösleges” pénz, amelyből megkomponálható volna.
Mi lett volna a legbölcsebb, amit Obama tehetett volna? Négy pontban tudom összefoglalni a véleményemet.
- Az Ares-1 és az Orion fejlesztésének folytatása Constellation címszó alatt, cél a munkahelyek megőrzése és a saját, állami személyszállító űrhajó biztosítása a Space Shuttle utáni időkre.
- A Nemzetközi Űrállomás programjának folytatása 2028-ig. Viszont úgy, hogy a magánszektor csak a teherszállításban kap szerepet, a személyszállítást legkésőbb 2017-től a szolgálatba állítandó Ares-1/Orion rendszer venné át az USA részéről. (Nyilvánvalóan megnövelt fejlesztési keret biztosítása mellett.)
- A 2028 utáni idők számára előkészíteni egy tisztán folyékony hajtóanyagú, minimum 100 tonna tömeg alacsony Föld körüli pályára állításának képességével rendelkező, teljesen új fejlesztésű nehézrakéta kifejlesztését.
- 2040 tájékára kitűzni a Holdra való, rövid időtartamú visszatérést. 2050 körülire pedig az emberes Marsra szállást. Természetesen majd csakis akkor valósítani meg ezeket a programokat, ha a 2030 utáni gazdasági helyzet lehetővé tesz ilyen komoly fejlesztéseket.
Tehát két, markánsan elkülönülő szakaszra bontva a jövőt, kivezetni az amerikai űrhajózást a válságból. Az első szakasz, Constellation néven a „főzzünk a maradékból” filozófiára épült volna, hogy biztosítva legyen a túlélés. A Nemzetközi Űrállomás, az Ares-1 és az Orion neve fémjelezné ezt a 2028-ig terjedő időszakot. Cél: a biztos túlélés.
A második szakasz a talpra állás időszaka volna. Az ISS programjának zárásával felszabaduló források átirányíttatnának a vadonatúj technológiával készülő új nehézrakéta fejlesztésére. Az alacsony Föld körüli pályán rutint szerzett Orion űrhajó könnyűszerrel továbbfejleszthető volna a mélyebb világűr elérésére alkalmas állapotba. Az Ares-1 legkésőbb 2030-ban ki volna vonva a szolgálatból. Helyét az új nehézrakétának, üzemben tartásának forrásait az új űrhajóegység-fejlesztéseknek adná át. A remélhetőleg addigra már fellendülő amerikai gazdaság minden bizonnyal képes volna finanszírozni a felmerülő többletköltségeket.
Régen mertünk nagyok lenni… avagy csoportkép a Saturn-V nehézrakéta S-IC jelű első fokozata előtt. (Kép: NASA)
Amennyiben nem így történne, és továbbra sem állna rendelkezésre anyagi keret az amerikai űrhajózás nagymértékű felfuttatására, a jelenleg érvényesülni látszó „takarékláng-üzemmód” ekkor is megvalósítható volna. A rugalmas pálya elképzelés pedig véleményem szerint csak akkor jó ötlet, ha az első lépés mindenképpen a Hold felszíne, az utolsó pedig csakis a Mars emberes elérése lesz. Különben végső soron értelmét veszíti az egész.
Röviden összefoglalva az álláspontomat: a Constellationt nem törölni, hanem céljait jelentősen redukálni és megvalósítását alaposan átszabni kellett volna. Az így megmaradó program garantálná a biztos túlélést a jelenlegi válságos időkben. Amennyiben az USA addigra jelentősen megerősödik gazdaságilag, a 2020-as évek végétől továbbra is nyitva állna a lehetőség az Apollo programhoz mérhető valódi, komoly továbblépés megvalósítása előtt. S így a Space Shuttle nyugdíjazása nem a „vég kezdete”, hanem egy átmeneti, de biztos korszak nyitánya volna.
Németh Péter
Kapcsolódó cikkek:
GYORSHÍR: Leállítják a Constellation programot
Új irány a NASA-nak
Ezzel ugrott a Hold...
Ne sírjunk a Constellation programért
A tett halála a tökölődés II.
NASA költségvetési javaslat: újabb lépés előre
Megvan a NASA új költségvetése
Megosztás:
