Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

A majomnak nem sikerült
Űrpolitika - 2011.10.14 07:15.

Hírügynökségi jelentések szerint valamikor szeptemberben kudarccal végződhetett egy indítás Iránból. Egy rhesusmajmot szerettek volna az űrbe küldeni. Az esetről nincs megbízható információ.

Az iráni hivatalos szervek „természetesen” nem közöltek semmiféle részletet az űrkísérletről. Az információ, miszerint egy Kavoshgar-5 jelzésű rakétával egy élő rhesusmajmot (rhesus makákót) indítottak, az AFP hírügynökség szerint az iráni tudományos miniszter helyettesétől származik. Ugyanő mondta, hogy a start nem kapott nyilvánosságot, mivel a kitűzött célokat nem sikerült elérni. Ebből arra lehet következtetni, hogy az 120 km magas, 20 perces űrugrásra küldött állat nem élte túl az utazást.

Korábban ismert volt, hogy az iráni űrprogram következő lépéseként egy majmot indítanának. Ezt februárban jelentette be maga az iráni elnök, majd márciusban az erre a feladatra épített kapszula egy példánya – még élő utas nélkül – Kavoshgar-4 rakétával el is indult Iránból. Nem Föld körüli pályára állt űreszközről, hanem egy űrugrásról volt szó. Még a szeptemberi kudarc előtt nyilatkozva, az Iráni Űrügynökség vezetője öt majom repülésre való felkészítéséről beszélt. A sikertelenül végződött kísérlet feltehetően visszaveti az ázsiai ország ambiciózus űrterveinek megvalósítását. A cél ugyanis idővel embert juttatni a világűrbe (talán 2020-ig), majd a Holdra is (2025-ig). Egyelőre nem jelöltek ki újabb időpontot a következő majomindítási kísérletre.

Az elmúlt időszakban Irán a hordozórakéta-fejlesztések terén ért el eredményeket. Júniusban a második iráni űreszközt, a Rasad-1 földmegfigyelő műholdat Safir rakétával állították pályára. Tavaly Kavoshgar-3 rakéta hátán utaztak élőlények (egy patkány, két teknős, férgek) egy űrugrásra. Nyugati megfigyelők szerint az iráni űrprogram veszélyes, hiszen a rakéták esetleg katonai célra is átalakíthatók és felhasználhatók. Iránban cáfolják, hogy ilyesmire készülnének.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Pályán az iráni műhold
A második műhold Iránból
Majom az űrben: 45 éve repült Ham, a csimpánz
A súlytalanság hatása az élő szervezetre (1)

Kapcsolódó linkek:
A kudarccal járt iráni űrmajom-kísérletről (Space.com)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Űrpolitika
Az IAF zászlaja elhagyja Afrikát - 2011.10.08.
Véget ért a 62. Nemzetközi Világűrkongresszus. A konferencia hivatalos záróeseményén a dél-afrikai szervezők átadták a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség zászlaját a 2012-es konferencia olasz szervezőinek.
Tovább a cikkhez

Az IAF zászlaja elhagyja Afrikát

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google