Az űrhajó szépen tette a dolgát, semmiféle hiba nem lépett fel, az űrrepülés folyamata lassan csordogált előre.
Grissom az új irányítórendszert is sikerrel tesztelte, úgy fordította a kabint, hogy az ablakon át az alant elsuhanó tájat láthassa. A negyedórás repülés túl sok eseményt nem tartogatott. Ötpercnyi súlytalanság után máris eljött a fékezés ideje. Grissomnál érdekes módon ekkor mérték a legmagasabb pulzusszámot, azért a világ harmadik űrhajósává válni is „izgalmas dolog” volt...
A fékezés után a Liberty Bell-7 lassan elérte az Atlanti-óceán víztükrét. Közben Grissom az ablakon át azt a nem túl megnyugtató felfedezést tette, hogy az ejtőernyőn egy nagy hasadás és több kisebb lyuk van. Ennek ellenére simán vizet ért a kabin. A kálvária ekkor kezdődött. A mentőhajótól jó negyedórába telt a mentőhelikopter megérkezése, ezért Grissom szép lassan kiszíjazta magát. Az unalmas várakozás robbanásszerűen múlt el. A robbanózsinóros ajtó önállósította magát és hirtelen lerepült a helyéről. A tengervíz azonnal elkezdett beömleni. Grissom áldhatta a szerencséjét, hogy unalmában szerelvényt könnyített, nem kötötte már sem heveder, sem oxigénvezeték, vagy kommunikációs kábel a hajóhoz. Mint akit kígyó csípett, úgy ugrott ki az ajtó tátongó helyén át az óceánba. De ez csak csöbörből vödörbe volt. A hatalmas nyakpánton dőlt a víz az űrruhába, egyre jobban lehúzva Grissomot a víz alá. A fulladozó űrhajós vadul integetni kezdett az odaérkező helikopternek mentésért. Ám a helikopterpilóta félreértette a helyzetet, azt hitte, hogy az integető űrhajós azt akarja mutatni, ővele minden rendben van, mentsék a süllyedő kabint.
A mentőhelikopter az emelőhoroggal el is kapta a kabint, de a vízzel megtelő űrhajó egyre süllyedt és a helikopter emelőereje is kevésnek bizonyult. Amikor a helikopter motorja az erőlködéstől elkezdett bizonytalanul járni, sorsára kellett hagyni a kabint. A Liberty Bell menthetetlenül az ezer méteres mélységbe süllyedt. De talán ez volt a fulladozó Grissom szerencséje. Nem lévén mást kimenteni a vízből a pilótát emelték ki soron kívül. Épp ideje volt. A dögnehézzé vált ruhában a vizet taposó űrhajós alig úszta meg a fulladást.
A Liberty Bell menthetetlenül elsüllyedt. Az egyetlen kérdés az volt, az ajtó mitől nyílt ki. Grissom szilárdan állította, hogy ő nem csinált semmi rosszat, az ajtó magától lépett működésbe, azaz az eset egy véletlen meghibásodás volt. A hivatalos verzió ez is maradt, ám az űrhajóstestületen belül folyton ment a pusmogás, a Grissom háta mögötti cinkos összekacsintások, amelyek szerint inkább az űrhajós puskázott el valamit. Hogy a NASA sem volt biztos a dolgában, arra talán az űrhajós kitüntetésének módja utalt. A diplomácia virágnyelve elég kiismerhetetlen, de feltűnő volt, hogy míg Shepardot diadalmenetben hordozták körül, aztán ő magát az Elnök, a feleségét a First Lady fogadta, addig Grissomnak egy félreeső reptéren mindössze a NASA elnöke nyomta a kezébe a kitüntetést, különösebb ünneplés nélkül.
Aztán a későbbi sikerek nyomán jelentőségét vesztette az ügy, senki nem foglalkozott a problémával. A repülés utolsó akkordja 1987-ben következett el, amikor egy, a Discovery Channel tévécsatorna szponzorálta expedíció alászállt a mélybe és felhozta a kabint. A ki nem mondott kérdésre azonban ez sem hozott választ. A Liberty Bell azóta a Smithsonian Múzeum gyűjteményében állja a látogatók kíváncsi pillantásait. Kapcsolódó cikkek:
Süllyedő űrhajó:
45 éve repült a Mercury-4 (1. rész)
A Mercury program már akkor elvesztette a csatát, amikor elkezdődött, de az új, még merészebb vállalkozáshoz szükség volt űrtapasztalatokra. Törlés helyett tehát kibontakozás várt az első amerikai emberes űrprogramra.
