Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

A Phobos közelében
Mars Express és Beagle-2, A Nap és bolygótestvéreink - 2010.03.04 08:30.

Űreszköz még sosem jutott olyan közel a Mars nagyobbik holdjához, mint most az ESA Mars Express űrszondája.

A legnagyobb közelség 67 km volt, magyar idő szerint március 3-án este 21:55-kor. A randevú egy mostanában végrehajtott, 12 megközelítésből álló sorozat része. Mindegyik alkalommal más és más fedélzeti műszeré a főszerep, hogy különféle mérésekkel tanulmányozhassák az égitestet. Ezúttal a fő tudományos cél eléréséhez épp hogy kikapcsolták a műszereket, s egyedül csak a Mars Express rádióadója működött. E rádióadó – ezúttal modulálatlan – vivőjelét fogták a Madrid közelében fekvő nagy földi rádióteleszkóp (a NASA Deep Space Network 70 m-es átmérőjű antennája) segítségével. A rádiójelek hat és fél perc alatt érnek ide a Mars távolságából.

A legnagyobb megközelítés alkalmával a Phobos gravitációs vonzóereje kissé kitérítette az űreszközt pályájáról. Ennek a mértékét igyekeztek meghatározni a vivőjel frekvenciájának Doppler-eltolódásából. Így információt nyerhetnek a hold tömegéről és annak eloszlásáról is. A sebességváltozás értéke igen kicsi, legfeljebb néhány milliméter másodpercenként.

A 67 km-es felszín feletti elrepülést követően a munkának még nincs vége. A hét másik, még hátralevő megközelítés során további vizsgálatokat folytatnak. A nagyfelbontású sztereokamera (HRSC) először március 7-én fényképezi majd az égitestet, akkor 107 km lesz a legnagyobb megközelítéskor a Mars Express távolsága a Phobos napsütötte felszínétől. A HRSC célpontjai közt kiemelt helyen szerepel az a felszíndarab, ahová majd a 2011-ben induló orosz Fobosz-Grunt szonda fog leereszkedni, hogy mintát vegyen a talajból. A Mars Express MARSIS radarja már végzett méréseket a Phobosnál, a felszín alatti rétegeket vizsgálva. Minden mérés igazából „ajándék” a kutatóknak, hiszen a 2003-ban indított, azóta már a meghosszabbított küldetését teljesítő űrszondát eredetileg csak a Mars bolygó tanulmányozására szánták.

Animáció a megközelítésről. (ESA)

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
A Phobos közelről
A Phobos egy törmelékhalom
Fobosz-Grunt: 2011-re halasztva
A nagy utazás: élőlények a Phobosra
Úttörő jelentőségű felvételek a Mars mindkét holdjáról

Kapcsolódó linkek:
A Mars Express legnagyobb Phobos-közelsége (ESA)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Mars Express és Beagle-2
Úttörő jelentőségű felvételek a Mars mindkét holdjáról - 2010.01.14.
A Mars holdjai, a Phobos és a Deimos most először kerültek együtt, egyidejűleg egy kamera látókörébe.
Tovább a cikkhez

Úttörő jelentőségű felvételek a Mars mindkét holdjáról

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google