Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Megrendelést kapott a SpaceX
Lássuk és halljuk egymást, Üzlet és munkahely - 2011.03.16 07:15.

A geostacionárius távközlési műholdakat üzemeltető nagy cégek közül az első kötött hétfőn megállapodást a Falcon rakétákat fejlesztő vállalattal.

Eszerint a SpaceX 2013 elő negyedévében állíthatja majd pályára a SES-8 jelzésű új távközlési műholdat a floridai Cape Canaveral starthelyről, Falcon-9 hordozórakétával. A tavaly két sikeres indításán túllevő Falcon-9-et fejlesztő SpaceX számára a megrendelés áttörés, hiszen azt jelzi, hogy a hagyományosan kockázatérzékeny vezető műholdüzemeltetők (Eutelsat, Intelsat, SES, Telesat) közül legalább az egyik, a luxemburgi székhelyű SES már bízik az új rakéta sikerében. Ebben természetesen az is segít, hogy a közepes tömegű, geostacionárius pályára kerülő műholdakra vonatkozó 50 millió dollár körüli indítási ár lényegesen olcsóbb, mint amit a versenytársak kínálnak.

A SES-8 műholdat az Orbital Sciences építi, és a tervek szerint a 95° keleti hosszúság fölé szánják az Egyenlítő felett 36 ezer km-re húzódó geostacionárius övezetben. Tévéadásokat sugároz majd 33 Ku-sávú transzpondere segítségével, elsősorban indiai háztartásokba. A startra vonatkozó szerződés egy második műholdindításra vonatkozó opciót is tartalmaz.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Elindult az első Falcon-9 rakéta
Az első Sárkány
Ha egy üzlet beindul...

Kapcsolódó linkek:
SES-SpaceX indítási megállapodás (Space News)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Lássuk és halljuk egymást
Líbia zavarja a műholdas távközlést - 2011.03.02.
A Thuraya műholdas mobil távközlési szolgáltató működését az elmúlt héten szándékosan akadályozták az észak-afrikai országban és környezetében.
Tovább a cikkhez

Líbia zavarja a műholdas távközlést

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google