Hazánk néhány év múlva az Európai Űrügynökség (ESA) tagja lehet. Sorozatunkban az európai űrkutatás történetével ismerkedhetnek meg az ŰRVILÁG Olvasói.
Eközben a szovjetek tovább építették saját űrsikló-flottájukat, a japánok pedig megkezdték gyorsnak ígérkező felzárkózásukat. Európa eddig sikerrel vette az akadályokat.
Ám 1986. május 5-én az Intelsat szervezet képviselőit nem a nagyhatalmak űrprogramja érdekelte. Ők Kourouban várták legújabb, Intelsat 5A-14 jelű távközlési műholdjuk sikeres pályára állítását. S ugyanez aggasztotta az ESA mérnökeit is. Első alkalommal próbálták ki ugyanis az Ariane-2 hordozórakétát. 1983-ban és ’84-ben már két Intelsat-holdat indítottak sikeresen Ariane-1-es rakétával.
Az 1986-os indítás és ezzel az Ariane-2 bemutatkozása azonban nem járt sikerrel.
Emiatt az évben már nem is indítottak több Ariane hordozórakétát. 1987. szeptemberében egy Ariane-3 fedélzetén sikerrel Föld körüli pályára állították az Aussat-A3 és az ECS-4 műholdakat. Még az év novemberében pedig egy újabb Ariane-2 kijavította a rajta esett csorbát, s sikeresen pályára állította a TVSat-1 távközlési holdat.
Az Ariane rakéták tehát jól vizsgáztak. 1986. május 5-ét írunk. Január 28-án felrobbant a Challenger amerikai űrsikló, márciusban hat űrszonda sikeresen megközelítette a Halley-üstököst. Az amerikai űrprogram több éves halasztást szenvedett minden téren, hiszen a NASA szinte minden rendelkezésére álló összeget az űrsikló biztonságosabbá tételére fordított.
Kapcsolódó linkek:
Európai Űrügynökség
Sorozatunk e részében röviden bemutatjuk, hogy egy páratlan kutatási lehetőség a nyolcvanas években még mennyire nem tudta összefogni a nagyhatalmakat. Minden, űrkutatásban akkor „számító” ország külön-külön készített űrszondát egy égitest felderítésére. 
