Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Űrhajó indult a kínai űrállomáshoz
Kína a világűrben - 2011.11.01 07:15.

Az ember nélkül, automata üzemmódban repülő Sencsou-8 a nemrég felbocsátott Tienkung-1 (Tiangong-1) űrállomásmodullal fog randevúzni. Fedélzetén német együttműködésben orvosbiológiai kísérleteket is végeznek.


A start Hosszú Menetelés-2F rakétával történt október 31-én, magyar idő szerint 22:58-kor (Kínában már november 1-jén hajnalban), a Csiucsüan űrközpontból. (Kép: Xinhua / Li Gang)

A Sencsou-8 útját három hetesre tervezik. Ez idő alatt két alkalommal kapcsolódik össze a 343 km magasan keringő Tienkung-1 (az ugyancsak használatos pinyin átírással: Tiangong-1) modullal. A kínai űrállomás-kezdemény szeptember 29-én állt Föld körüli pályára. A mostani kísérlet célja a megközelítésnek és a két űreszköz dokkolásának a begyakorlása, tapasztalatok szerzése az űrállomás építésével és földi irányításával kapcsolatban.

Az első dokkolást akár már november 3-án megkísérelhetik. Ekkor a két űreszköz 12 napon át marad összekapcsolva. Utána elválnak, majd egy újabb összekapcsolási gyakorlat következik. A kísérletsorozat végeztével a Sencsou-8 visszatér a Földre.

A Sencsou-8 fedélzetén összesen 17 biológiai-élettudományi kísérlet is helyet kapott. Ezek közül tíz kínai, hat német irányítású, egy pedig közös kísérlet. A német űrkutatási szervezet, a DLR 2008-ban kötött megállapodást a kínai emberes űrprogramban való részvételről. A kínai fél számára az együttműködés azért is fontos, mert így a külvilág számára jelezni tudják nyitottságukat.

A 25 kg tömegű, 34 liter össztérfogatú SIMBOX (Science in Microgravity Box) az első nem kínai készítésű kísérleti berendezés, amely egy Sencsou űrhajón repül. Része egy centrifuga és egy melegítő berendezés, valamint száznál is több rekesz, amelyben a kísérleti mintákat elhelyezik. A súlytalanság körülményeinek három héten át kitett növények, állatok, emberi sejtek részletes vizsgálatát a Földre való visszatérés után végzik el a kutatók.

A program népszerűsítő elemeként – egy mikrocsipen tárolt szöveges és képüzenetek formájában – közel 43 ezer ember beküldött „álma” is helyet kapott. Ezeket 12 millió pályázat közül választották ki.

Ha minden sikeresen történik a Sencsou-8 repülése alatt, jövőre következhet Kína űrállomás-programjának még nagyobb „dobása”: a Sencsou-9 űrhajó fedélzetén már emberek is utaznának a Tienkung-1 modulhoz.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Pályán a kínai űrállomásmodul

Kapcsolódó linkek:
A Sencsou-8 programjának részletei (NasaSpaceFlight.com)
A SIMBOX kísérleti berendezésről (DLR)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Kína a világűrben
Pályán a kínai űrállomásmodul - 2011.09.29.
A most indított Tiangong-1-et még az idén egy automata, jövőre pedig két emberes űrhajó látogathatja meg.
Tovább a cikkhez

Pályán a kínai űrállomásmodul

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google