Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

A kínai űrhajósok sikeresen landoltak!
Kína a világűrben, A kínai űrhajó - 2005.10.16 23:32.

Az időjárással is és az űrhajóval is minden rendben volt, így már az első lehetséges alkalommal fékezhetett, majd landolhatott a második kínai személyszállító Sencsou.

A hivatalos jelentések szerint az űrhajó vasárnap 19:45 GMT körül hagyta el a keringési pályát, és állt rá a leszállási pályára. Az űrkabin a rakétás, légköri, majd ejtőernyős fékezés végén 20:32 GMT-kor (helyi időben hétfő hajnali 04:32-kor) ért földet. A visszatérő űreszközt az elsődleges leszállási körzetben összesen hat helikopter várta készenlétben. A kutató-mentő szolgálat az előre tervezett koordinátától alig több mint egy kilométerre, hővédőpajzsán állva megtalálta az űrhajót, annak utasai jól vannak. A két űrhajóst helikopterrel szállítják vissza az űrközpontba, ahonnan majd repülőgép viszi Őket Pekingbe. Itt előreláthatólag két hetes orvosi megfigyelés alatt lesznek, de hozzátartozóik és kollégáik találkozhatnak Velük.

Szentpéteri László

Kapcsolódó cikkek:
Kevesebb mint egy nap a kínai űrrepülésből

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Kína a világűrben
GYORSHÍR: Két kínai űrhajós a világűrben - 2005.10.12.
Hazai idő szerint ma hajnalban Kínából startolt a Sencsou-6 űrhajó. A második kínai emberes űrrepülés során két űrhajós utazik.
Tovább a cikkhez

GYORSHÍR: Két kínai űrhajós a világűrben

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Tanár, oktató, fordító, tolmács, képzés, tanfolyam
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google