Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Merre jár a Hayabusa?
Japán: a Hayabusa űrszonda - 2006.03.12 07:45.

Hosszú csend után talán némi reményre is okot adó híreket közölt a JAXA japán űrügynökség a tavaly bajba került Hayabusa kisbolygókutató szondáról.

A JAXA beszámolója szerint sikerült újból részlegesen felvenni a kommunikációs kapcsolatot az Itokawa kisbolygónál járt, ott talajt ért és valószínűleg anyagmintát is vett szondával. Mint emlékezetes, a Hayabusa még 2005 őszén vissza kellett volna induljon a Föld felé, hogy az eredeti tervekben szereplő 2007-es dátumig meghozhassa az űrkutatás történetének első kisbolygómintáját. A kémiai hajtóanyag szökése, és az ennek következtében fellépő forgatónyomaték miatt a szonda december elején végképp kikerült a földi irányítók ellenőrzése alól. Akkor úgy becsülték, hogy az elkövetkezendő egy év során 60-70% az esélye, hogy megint sikerül felvenni a rádiókapcsolatot a gyorsan pörgő űreszközzel. Az akkor kidolgozott vészforgatókönyv szerint ha a Hayabusa 2007 elején be tudja indítani ionhajtóműveit, akkor 2010 júniusára mégis visszatérhet.

December közepe óta a japán szakemberek azon dolgoztak, hogy újra vehessék a Hayabusa jelzéseit – s így megtudják, milyen állapotban van –, illetve parancsokat küldhessenek a fedélzetre. Január vége - február eleje óta lassanként sikerült információt nyerni a szonda forgási szögsebességéről, helyzetéről. Úgy tűnik, egyszer teljes áramszünet következett be. A lítium-ion akkumulátor rövidzárlat miatt tönkrement. Jó hír ugyanakkor, hogy az ionhajtóművekhez szükséges 42-44 kg-nyi xenon gáz mennyisége változatlan. Ez elegendőnek tűnik a hazajutáshoz, feltéve hogy menet közben egyéb probléma nem jön közbe.


Március első napjaira – három hónapos kihagyás után – a Hayabusa pályáját is sikerült meghatározni. Eszerint az most 13 ezer km-rel az Itokawa kisbolygó „előtt” kering a Nap körül. A Naptól 190 millió, a Földtől 330 millió km-re tartózkodik. A közeljövőben azzal próbálkoznak, hogy a napelemek segítségével egy ionhajtóművet feltöltsenek. Ezzel azután ellenőrizhetővé válna a szonda helyzete, s fenn lehetne tartani a kommunikációs kapcsolatot a Földdel. Kockázatok azért maradtak: ha időközben további üzemanyag-szivárgás lépne fel, újra megszakadhat a kapcsolat.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Csak 2010-ben térne haza a Hayabusa
Veszélyben a Hayabusa végső célja

Kapcsolódó linkek:
Sajtóközlemény a Hayabusa állapotáról (JAXA)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Japán: a Hayabusa űrszonda
Csak 2010-ben térne haza a Hayabusa - 2005.12.14.
Szinte biztos, hogy a japán szonda már nem tudja elérni az eredetileg tervezett, Föld felé vezető pályáját. A legfrissebb híreket ismertetjük.
Tovább a cikkhez

Csak 2010-ben térne haza a Hayabusa

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google