Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

A NASA és a Beatles: keresztül az Univerzumon
Idegen civilizációk? - 2008.02.04 07:52.

A NASA 2008. február 4-én a Beatles "Accross the Universe" című számát fogja a 430 fényévre lévő Sarkcsillag felé sugározni, és ennek vannak elgondolkoztató aspektusai is.

2008. január 31-én volt ötven éve, hogy felbocsátották az Explorer-1-et (az első sikeres amerikai szondát), és hasonlóképpen ötven évvel ezelőtt, 1958 októberében alapították meg a NASA-t, míg a számot kisugárzó Deep Spece Network elődjét ismét csak ötven éve hozták létre. Ami pedig magát a John Lennon nevéhez fűződő Beatles-számot illeti, az első felvétele éppen 1968. február 4-én készült el. Lennon özvegye, Yoko Ono most úgy fogalmazott, hogy ez a kezdete annak, amikor "bolygók milliárdjaival fogunk kommunikálni szerte a Világmindenségben", és a sugárzással egy időben a világ számos országában fogják lejátszani a "Keresztül az Univerzumon"-t a Beatles rajongói.

Mindez persze a leginkább azért érdekes, mert a NASA szemmel láthatóan nem tekinti fontosnak az aktív SETI-vel kapcsolatos, utóbbi időben felerősödött vitát, melyről az Űrvilág is beszámolt, és mely szerint egyelőre nem eldöntött, hogy ki, mikor és milyen feltételek mellett sugározhat ki értelmes földi életre utaló jelsorozatot.

A NASA égisze alatt az előző üzenetküldést 1974-ban, az areciboi óriásteleszkóppal hajtották végre, és azóta nem volt ilyen amerikai kísérlet, de például az ukrajnai Jevpatorijából többre is sor került.


Dr. Galántai Zoltán

Kapcsolódó cikkek:
Az első, idegeneknek szóló rádióüzenet évfordulója
Üzenet idegen civilizációknak: küldeni vagy nem küldeni?
Skála az üzenetküldés veszélyeiről

Kapcsolódó linkek:
A NASA közleménye
Across The Universe Day

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Idegen civilizációk?
Kutassunk csillagmérnöki tevékenység nyomai után! - 2008.02.03.
Az oroszok által tervezett Millimetron többek között arra is alkalmas lehet majd, hogy az esetleges asztromérnöki tevékenység jeleit találjuk meg vele.
Tovább a cikkhez

Kutassunk csillagmérnöki tevékenység nyomai után!

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google