Űrvilág.hu - Német-olasz belviszály veszélyeztetheti a Galileo jövőjét

Német-olasz belviszály veszélyeztetheti a Galileo jövőjét

Romano Prodinak kellett beavatkoznia egy egyre jobban elmérgesedő vitába, mely a két jelentős európai gazdasági és űrkutatási hatalom között robbant ki arról, hogy mely ország legyen a Galileo program zászlóvivője.

Október 3-án maga Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke volt kénytelen levelet írni Gerhard Schröder német kancellárnak és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnöknek, miután a két ország között egyre hangosabb vita folyik arról, hogy melyikük vezesse a mintegy 3,6 milliárd eurós költségvetésből épülő, Galileo nevű, európai műholdas navigációs rendszert. Mint talán közismert, a Galileo Európa válasza lenne az amerikai NAVSTAR GPS rendszere. A Galileo harminc műholdja az évtized második felében kerülne pályára és a jelenlegi tervek szerint 2005-től a GPS rendszer megfelelő kiegészítői lennének a városi környezetben, míg 2008-tól (immár mind a harminc holddal), akár önállóan is használható rendszert alkotnának.


A Galileo a tervek szerint a mai GPS-rendszernél akár fél nagyságrenddel nagyobb pontosságot nyújtana, miközben a rendszer teljes polgári felügyelet (EU és EUROCONTROL) alatt állna és a felhasználók a mainál sokkal hamarabb kapnának információkat a működési problémákról.

Romano Prodi felhívta a két politikus figyelmét arra, hogy vitájuk "veszélyezteti a program jövöjét", illetve "Európa hitelét a határidőkkel kapcsolatban". Bár ma az már nyilvánvaló, hogy a rendszer fő-központja Brüsszelben lesz, a különféle földi állomások elhelyezésén, illetve ezek építésén, valamint az ESA (Európai Űrügynökség) által építendő műholdakba történő beszállítói jogokért, óriási harc folyik kontinensünk repülő- és űriparán belül.

Cikk nyomtatása
A rovat archívuma

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

Űrvilág a Faceboookon

Partnerünk

Űrkörkép 2023/2024