Az ESA megerősítette a hiba tényét, ami szerencsétlen esetben akár veszélybe sodorhatja a program 2020-as indítását.
Augusztus 5-én egy nagy magasságba emelkedő ballon segítségével, az Európai Űrügynökség (ESA) észak-svédországi Esrange bázisa fölött tesztelték a 2020-as közös európai–orosz Mars-szonda légköri fékezésére szánt ejtőernyőt. Pontosabban a két fő ernyő nagyobbikát, a 35 m átmérőjűt próbálták ki. Korábban, idén májusban már sikertelenül végződött egy hasonló teszt, akkor a kisebb, 15 m-es ernyő is megsérült.
Az ESA szerint az ejtőernyő kupolájának sérülését már a felfújódás előtt észlelték. Az űrszondát modellező nehezék végül egy kicsi, a fő ejtőernyő kinyitásakor használt ernyővel ért földet. Az ExoMars program vezetője szerint csalódást keltő, hogy a májusi teszt során talált hibát nem sikerült kiküszöbölni.
Az ExoMars 2020 nagy, 35 m-es ejtőernyője egy korábbi légköri próba alkalmával. (Kép: ESA)
Az ExoMars 2020 projektben az orosz fél adja az indításhoz a Proton hordozórakétát, a Kazacsok nevű leszállóegységet és egy sor tudományos műszert. Az ESA feladata az általános irányítás, ezen belül a sima leszállás kivitelezése, és európai vezetéssel épül a Rosalind Franklin nevű marsjáró. Ahhoz, hogy az ExoMars 2021 márciusában elérjen a vörös bolygóhoz, 2020. július 25. és augusztus 13. között kéne elindulnia. Ha ezt az indítási időablakot nem sikerül tartani, a következőre bő 2 évet kellene várni.
Az ExoMars 2020 előkészületei más tekintetben egyébként nem állnak rosszul. A Rosalind Franklin rover környezeti tesztjei hamarosan megkezdődnek az Airbus franciaországi telephelyén. Közben ezzel párhuzamosan a Thales Alenia Space cég végzi majd a leszállóegység tesztjeit. A marsármű és a leszállóegység összeszerelését 2020 elejére tervezik. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Szólaljon meg a Marsról!
Kazacsok
Svéd műszer a Marsra
Rosalind Franklin
Az ExoMars 2020 leszállóhelye
Gondok az ExoMars 2020 ejtőernyőjével (Space News)