Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

A Mars-expedíció európai tagjai
Orosz űrtervek, Kontinensünk hajósai - 2009.03.02 08:30.

Egyelőre még csak egy szimulált Mars-utazásra indulnak a kiválasztottak, akik március végétől négy orosz társukkal töltenek 105 napot egy „űrhajóba” zárva.

Az Európai Űrügynökség (ESA) mintegy 5600 jelentkező közül választotta ki a két, a Marsz-500 előkísérletében való részvételre jelölt személyt, valamint két főnyi tartalékot. Ők a moszkvai Orvosi és Biológiai Kutatóintézetben (IBMP) csatlakoznak majd négy orosz „űrhajóshoz”. A 105 napig tartó kaland március 31-én indul. A helyszín egy speciális, a környezettől elzárt űrhajó-szimulátor. Itt a résztvevők – ha virtuálisan is – mindent végigcsinálnak, ami egy igazi Mars-utazás során is előfordulhatna velük: elutaznak a bolygóig, a Mars körüli pályára állnak, leszállnak a felszínen, majd visszatérnek a Földre. Eközben magukra lesznek utalva, más emberekkel nem találkoznak, csak távkapcsolatban lesznek egy elképzelt irányítóközponttal, illetve családtagjaikkal. Ahogy egy bolygóközi utazáshoz illik, a kérdések és válaszok közé 20 perces időkésést is beiktatnak. A személyzet ugyanolyan ételeket fogyaszt majd, mint a Nemzetközi Űrállomás lakói.


A moszkvai szimulátor bejárata. (Kép: ESA / S. Corvaja)

A kiválasztott európai páros: Oliver Knickel német gépészmérnök és Cyrille Fournier francia pilóta. (Az európai tartalék személyzetet a francia Cedric Mabilotte és Arc'hanmael Gaillard alkotja.) Az orosz résztvevők: Oleg Artyemjov, Szergej Rjazanszkij űrhajósok, Alekszej Baranov orvos és Alekszej Spakov sportpszichológus. A résztvevők honoráriuma fejenként 15 500 euró.

A hónap végén induló kísérlet megelőzi az igazi Marsz-500 missziót, amely még ebben az évben indul, egy másik hatfős legénységgel. Ők már egy a valódihoz közelítő hosszúságú, 520 napos bezártságra készülnek. Az önkéntesekkel végzett vizsgálatok célja, hogy adatokat, információkat szerezzenek egy esetleges jövőbeli igazi Mars-expedícióval kapcsolatban, annak előkészítésére. A résztvevők tehát kísérleti alanyok, akikkel elsősorban élettani és pszichológiai vizsgálatokat végeznek. Olyan kérdésekre keresik a választ, mint például: hogyan reagálnak a stresszre, hogy viselkedik az immunrendszerük, hogyan alszanak és táplálkoznak, milyen a lelkiállapotuk.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Önkénteseket keresnek Mars-utazásra!

Kapcsolódó linkek:
Európai résztvevők a szimulált Mars-utazáson (ESA)
A kísérlet résztvevőiről (Roszkoszmosz)


 

 
 
   

Orosz űrtervek
Új orosz űrrepülőtér 2018-ra - 2007.11.22.
Putyin elnök elrendelte egy új, orosz felségterületen létrehozandó indítóhely megépítését.
Tovább a cikkhez

Új orosz űrrepülőtér 2018-ra

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
TÁMOGATÓINK:
 

Amennyiben támogatja az ŰRVILÁG-ot, az Ön logoja ITT lesz!
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
Civil Tudomány
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google
starbug - Tudomány, sztárok, érdekességek