Ezt a beszédes nevet kapta a Rocket Lab cég most először kipróbált, Új-Zélandról indított Electron rakétájának repülése. A világűrt elérték, a pályát nem.
A 17 m magas, 1,2 m átmérőjű hordozórakétát arra tervezték, hogy kis tömegű műholdakat állítsanak vele alacsony Föld körüli pályára, olcsón, kereskedelmi alapon, magáncégek és kormányzati megrendelők számára. Olyan űreszközökre számítanak, amelyeket más esetben valamilyen nagyobb teljesítményű rakéta elsődleges hasznos terhe mellett, mintegy potyautasként szokás indítani. A Rocket Lab 4,9 millió dolláros áron kínálja majd a startlehetőségeket, ami lényegesen kedvezőbb a megszokott áraknál.
Az első startra készülő Electron rakéta, még vízszintes helyzetben. (Kép: Rocket Lab)
A mostani bemutatkozó start volt az első az elkövetkező hónapokra tervezett három tesztindítás közül. Időpontja május 25-én magyar idő szerint 6:20 volt, miután három napon át a kedvező időjárási körülményekre kellett várni. A Rocket Lab cég 2006-ban alakult, fő befektetői a Szilícium-völgy és Új-Zéleand kockázatitőke-alapjai, valamint a Lockheed Martin vállalat. Az Electron rakétát kevesebb mint 100 millió dollárból hozták létre. A vállalat ugyanakkor eddig sem tétlenkedett, már 80-nál is több alkalommal indítottak szuborbitális tesztrakétákat.
Az indítóhely (Launch Complex 1) Új-Zéland északi szigetének Mahia-félszigetén fekszik, az ország keleti partvidékén. Az első magánkézben levő űrindítóhely a Csendes-óceánra néző sziklaszirten épült. A helyszínről többféle pályára juttathatnak műholdakat. A földmegfigyelő űreszközök által jellemzően használt poláris napszinkron pálya eléréséhez például biztonságosan, a szárazföld fölötti elrepülés nélkül tudnak hordozórakétákat indítani.
A Launch Complex 1 madártávlatból. A hely Aucklandtől 380 km-re délkeletre, Wellingtontól hasonló távolságban, északkeleti irányban található. (Kép: Rocket Lab)
(Kép: Google Maps)
Bár a starthely Új-Zéland területén van, mivel a Rocket Lab amerikai cég, így a felügyelő hatóság az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (Federal Aviation Administration, FAA). Ők május 15-én adták meg az engedélyt a három kísérleti indításra, miután előzőleg számos sikeres előzetes próbát végeztek a cég munkatársai.
Az első start alkalmával a célként kitűzött pályaellipszis felszín feletti magassága 300 km és 500 km között változó, a pályasík hajlásszöge az Egyenlítő síkjához képest 83° volt. A rakéta most még nem vitt magával semmilyen megrendelő számára készült műholdat, csak egy passzív tömeg, valamint a rakéta működéséről információval szolgáló számos műszer repült. A Rocket Lab illetékesei szerint szerkezet egyfajta „repülő laboratórium”, hiszen több mint húszezerféle csatornán érkeztek róla a különböző mérési adatok.
A Rocket Lab rövid videója a startról.
Az első próba félsikert hozott, de nyilván rengeteg adattal szolgált az elemzéshez. Az első fokozat rendben végezte a dolgát. A hajtóművek az indulás után 2 és fél perccel leálltak, majd a kiürült fokozat levált. A második rakétafokozat beindult, az orrkúp is levált, de a tervezett 5 percnyi működés helyett csak rövidebb ideig tartott a gyorsítás, így az eszköz – bár kijutott a világűrbe – végül nem érte el a Föld körüli pályára álláshoz szükséges sebességet.
Ha a három tesztindítás végére sikeresnek ítélik a próbákat, a rakéta a közeljövőben 500 km magas napszinkron pályára akár 150 kg-os műholdakat is felbocsáthat. A szénszálas kompozit anyagokból készült rakétában a Rocket Lab által kifejlesztett Rutherford-hajtóművek működnek, kerozin és folyékony oxigén keverékével. (A névadó az új-zélandi születésű híres fizikus, Ernest Rutherford.) A hajtóművek alkatrészei jórészt 3D nyomtatással készültek. Egy-egy hajtómű állítólag 24 óra leforgása alatt elkészíthető ezzel a módszerrel. Kilenc Rutherford-hajtómű alkotja a rakéta első fokozatát, egy pedig a második fokozatot.
Kezdetben a rakéták egyszer használatosak lesznek, de a fejlesztők nem zárják ki, hogy a jövőben lépéseket tegyenek az újra felhasználhatóság érdekében. Ha beindul a nagyüzem, elvileg 72 óránként lehet rakétákat indítani a Mahia-félszigeten most felavatott bázisról. A cégnek ugyanakkor a NASA floridai Kennedy Űrközpontjával és az Alaszkában fekvő Pacific Spaceporttal is van megállapodása jövőbeli indításokra, vannak ugyanis megrendelők, amelyek számára kedvezőbb, ha az Egyesült Államokból történik a felbocsátás. A cél hetente akár két start végrehajtása Electron rakétákkal.
Az első megrendelők egyike maga az amerikai űrhivatal: a NASA 2015 októberében közel 7 millió dolláros szerződést kötött a Rocket Lab vállalattal, az indításai alkalom már az idén eljöhet. Ugyancsak az ügyfelek közt található a Moon Express, amely a Google Lunar X Prize egyik versenyben maradt indulója, és ha minden igaz, a többször meghosszabbított határidejű vetélkedésben 2017 végéig kellene először eljuttatnia űreszközét a Holdra. Jelentkezett továbbá megrendelőként a Planet. A San Franciscó-i cég már most is számos földmegfigyelő CubeSat fölött rendelkezik, amelyekkel napi frissítésű felvételeket tudnak készíteni bolygónk felszínéről. A Planet apró műholdjai eddig a Nemzetközi Űrállomásra tartó teherűrhajókkal, vagy indiai hordozórakéták másodlagos terheiként jutottak a világűrbe. Az ilyen konstrukciónak az a hátránya, hogy a kis műholdak tulajdonosainak kevés beleszólása van a részletekbe és az indítás idejébe. Az Electron rakétával ezen a problémán segíthetnek.
A sok elsőség közül érdemes még megjegyezni, hogy a mostani volt az első kereskedelmi űrindítás a déli féltekéről. Kapcsolódó linkek:
Az Electron rakéta első startjáról (Spaceflight Now)
Bejelentették, hogy a NASA újonnan fejlesztett nehézrakétájával nem tudják tartani a 2018 novemberére tervezett bemutatkozást.
