Horváth András és Szabó Attila nemrég megjelent Űrkorszak című kötetének második fejezete foglalkozik a fél évszázados űrkorszak kezdeti szakaszával, amelyet – jó okkal – űrversenyként szokás említeni. „Az űrverseny az USA és a Szovjetunió, illetve Oroszország vetélkedését jelentette, mely vetélkedésben mindkét oldalnak nagy győzelmei és kudarcai is voltak. A hatvanas-hetvenes években újabb versenyzők: európaiak (angolok, franciák), kínaiak, japánok és indiaiak is jelentkeztek.”
Mi a mostani rejtvénykérdésünk kapcsán egy, a könyv igen izgalmas és olvasmányos fejezetében is említett momentumot elevenítünk fel. Ez az egyik szomorú példa arra, hogy az űrversenynek bizony emberi áldozatai is voltak. „1967 áprilisában a Holdhoz repülésre tervezett szovjet Szojuz-1 egynapos Föld körüli próbája végződött tragikusan. Az űrhajón a start után egy sor műszaki probléma jelentkezett: nem nyílt ki a napelemszárny az egyik oldalon, és az irányítórendszerben is zavarok keletkeztek. [...] A bukdácsoló Szojuz-1 űrhajón nem töltődtek az akkumulátorok, ezért a repülést kényszerleszállással kellett befejezni. Másnap az űrhajónak nem sikerült automatikusan lefékeződnie. Komarov űrpilóta csak két Föld körüli fordulat után kapott engedélyt a kézi módszerrel való fékezés végrehajtására. A légkörbe belépő űrhajó szabályosan három részre vált és a kabin ereszkedni kezdett. A kihúzó ejtőernyő azonban nem tudta a fő ejtőernyőt kinyitni. Az automatikusan üzembe lépő tartalék ejtőernyő pedig nem nyílt szét. [...] Az űrkabin óriási, 180 km-es óránkénti sebességgel a földbe csapódott, szétesett, a maradékok kigyulladtak, Komarov pedig életét vesztette.”

Postabélyegek Komarov emlékére a világ néhány országából.
A rejtvényfejtésre vállalkozó olvasóinktól azt kérjük, hogy nevezzék meg azt a szovjet űrhajóst, aki a Szojuz-1 repülése kapcsán Komarov tartaléka volt. A megfejtéseket a cikk alján látható űrlap kitöltésével kérjük beküldeni. A válaszok beérkezésének határideje 2008. szeptember 26. (péntek) éjfél. A helyes megfejtők között – immár harmadik alkalommal – az Ekren Kiadó által felajánlott könyv (Horváth András – Szabó Attila: Űrkorszak) egy példányát sorsoljuk ki.
Frey Sándor