(Kép: NASA / Frank Michaux)
Ami veszteség a NASA-nak, nyereség lehet a környékbeli szállásadóknak és vendéglátó egységeknek. Sokan – a becslések szerint akár 750 ezren – sereglettek ugyanis Floridába, hogy megnézzék az Endeavour űrrepülőgép utolsó startját. Közülük jónéhányan biztosan megvárják majd a következő indítási kísérletet is, maradnak május 2-áig. (Frissebb információ május 1-jéről: a javítás még tovább, nagyjából egy hétig is el fog tartani. - A szerk.)
A három évtizedig tartó űrrepülőgépes program teljes költségét illetően nemrég készült el egy számítás. Eszerint az első repüléstől (STS-1, 1981. április 12.) a legutolsóig (STS-135, még idén nyáron) közel 200 milliárd dollárba került a Space Shuttle, vagyis egy-egy útra átlagosan majdnem másfél milliárd jutott. Ehhez képest tehát a mostani halasztás miatt felmerülő plusz félmillió dollár lényegében elhanyagolható.