Folytatódik a brit Prospero műhold története.
A briteknek is megvolt a rakétájuk, egy műholdat már sokkal egyszerűbb volt hozzáilleszteni. Menet közben azonban a kormány törölte a rakétaprogramot. Angliának végül véletlenül lett saját műholdja: mire a programtörlést elrendelték, már volt 2 legyártott rakéta. Mindegy volt, hogy eladják ócskavasnak, vagy felbocsátják.
Miközben az elkészült rakéta tengerre szállt a távoli Woomera felé, a RAE mérnökei nekiálltak az űreszköz megépítésének is. Az első brit műhold igen egyszerű lett, kevés funkcióval, hasonlítva a Szputnyik-1-re, amely úgyszintén inkább csak a képességet volt hivatott demonstrálni, mintsem komoly tudományos eszköz lett volna. A műhold egy 66 kg-os, sokszög alakú szerkezet volt és alkotóitól a Shakespeare ihlette Puck nevet kapta. Tudása mindössze két kísérletre korlátozódott. Az űreszköz külseje új, kísérleti napelempanelekkel volt borítva és a mikrometeoritok becsapódását rögzítették. A napelemeket először alkalmazták űreszközön és a cél a későbbi brit műholdak számára alkalmas energiatermelés kikísérletezése volt velük.
Ám ironikus módon hiába volt a Puck a jövő előhírnöke, a kormány takarékossági intézkedésként törölte a Black Arrow programot. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy rakéta nélkül jövő sincs semmilyen űrprogram számára. A gyászos hír mellett csak egyetlen vigasza volt a csapatnak: egy utolsó Black Arrow legyártva, repülésre készen várta a kipróbálást. Több értelme volt rendeltetésszerűen felhasználni, mint kukába dobni. A mérnökök a műholdat a hír hallatán átnevezték Prosperóra.
A Black Arrow Woomerában, a britek 1947-ben, Ausztráliában alapított rakétalőterén várta a startjelet. Előzőleg itt bonyolították le a rövid tesztprogramot is. Két szuborbitális repülésre került sor 1969 nyarán és 1970 tavaszán, előbbi sikertelen, utóbbi sikeres volt. Majd 1970. szeptember 2-án sor került az első orbitális tesztre is, fedélzeten az Orba műholddal. Ám a második fokozat hibája miatt ez még az óceánban végezte.
1971. október 28-án viszont már siker koronázta az erőfeszítést, az utolsó Black Arrow simán pályára vitte a kis műholdat. A Prospero 1402 km x 531 km-es ellipszispályára állt, 104,5 percenként kerülve meg bolygónkat. Ezen a pályán a műhold nagyjából 100 évig marad keringésben.
Természetesen a berendezések nem lesznek ilyen sokáig életképesek. Először a fedélzeti adatrögzítő – egy kazettás magnó – mondta fel a szolgálatot 730 napnyi működés után, de a rádióadó jeleit még 2006-ban is fogták a 137,560 MHz frekvencián. Mindezt annak ellenére, hogy a műhold követését, és a programot 1996-ban teljesen leállították.
A brit űrprogram ezzel az egyetlen sikeres aktussal le is állt. Az ország önállóan soha többé nem próbálkoztak teljes értékű űrtevékenységgel. Programjaik a NASA-val közösen, vagy az ESA programjain belül futnak tovább. A Prospero viszont még 60 évig fogja jelezni a radarkijelzőkön azt a kort, amikor Nagy-Britannia még a adott a nagyhatalmi elitklub etikettjére: legyen atombombád és műholdad.
Kapcsolódó cikkek:
A valaha volt legrövidebb űrprogram – 40 éve startolt a Prospero (1. rész)
Szinte axiómaszerű, hogy annak az államnak, akinek nagyhatalmi ambíciói vannak, „kell lennie” űrprogramjának is. Ám van ahol ezt nem ragozzák túl. Nagy-Britannia például mindössze egyetlen műholddal bizonyította képességét és ezzel le is tudta ezt a „kötelezőt”.
