A most sikeresen felbocsátott kínai földmegfigyelő műhold nevében az R betű arra utal, hogy a 2016-ban start közben elveszett űreszköz pótlására készítették.
A Kaofen-10R (Gaofen-10R) október 4-én, magyar idő szerint 20:51-kor emelkedett a magasba Tajjüanból (Taiyuan), egy Hosszú Meneteés-4C hordozórakétával. Az indítás helyszíne és a rakéta típusa is ugyanaz volt, mint bő három évvel ezelőtt, 2016. augusztus 31-én, amikor a Kaofen-10-et kísérelték meg pályára állítani. A kínai állami hírügynökség ugyanakkor nem tett külön említést arról, hogy a most felbocsátott műhold az előző pótlására készült volna. (Annak idején a kínai hatóságok hosszú hetekig nem adtak tájékoztatást a sikertelen indításról.)
Elindul a háromfokozatú Hosszú Meneteés-4C rakéta Tajjüanból, orrkúpja alatt a Kaofen-10R földmegfigyelő műholddal. (Kép: Xinhua)
A műholdról nyilvánosságra hozott információ szerint 1 méter alatti felbontásra képes földmegfigyelő űreszközről van szó, amelynek adatait várostervezéshez, infrastrukturális tervezéshez, a földfelszín felmérésére, mezőgazdasági termésbecslésre, katasztrófa-megelőzési célokra és más polgári alkalmazásokhoz használják majd. Amerikai követési adatok szerint a legújabb kínai távérzékelő műhold 613 magasan húzódó, közel kör alakú pályára került, amelynek hajlásszöge 97,8°.
Kínából idén már 21. alkalommal végeztek űrindítást, ezek közül 2 sikertelen volt. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Kaofen-10: repül-e vagy sem?
Kaofen-11
A Kaofen-10R indításáról (Spaceflight Now)