Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Pillantás a Földre
Venus Express, A Nap és bolygótestvéreink, Távoli világok kutatói - 2005.12.02 09:22.

Megkezdődött a Venus Express tudományos eszközeinek a tesztelése és kalibrációja. A VIRTIS detektorral a Földről is készítettek méréseket.

A Mars Express ikertestvérének tekinthető Vénusz-kutató űrszonda sikeres startját követő néhány nap az űreszköz állapotának tesztelésével telt. A németországi ESOC (ESA European Space Operations Centre) irányítóközpontban sorra letesztelték az űrszonda alapvető egységeit, majd a tudományos műszerek ellenőrzésére került sor.

Az ultaibolya, látható, valamint közeli infravörös tartományban érzékeny spektrométert (VIRTIS) két héttel az indítás után tesztelték, amelynek során a Föld-Hold rendszerre tekintett vissza az űreszköz. Az eredmények igen biztatóak, a szakemberek szerint jelentős tudományos eredményeket produkálhat majd, ha a Vénusz közelébe érve is hasonló teljesítményt nyújt.


A fenti felvétel 3,5 millió kilométeres távolságból készült, miközben a Föld korongjának 65%-át világította meg a Nap – így a napsütötte és a sötétség borította részről is sikerült méréseket végezni. A bolygónkról készített teszteredmények kiváló összehasonlítási alapot nyújtanak majd a vénuszi mérésekhez. A műszer kalibrációjához égi kísérőnket, a Holdat is felhasználták.


A november 23-án készült felvételen a déli pólus látható, a kék terület az Antarktisz hűvösebb régióit jelzi.

A VIRTIS műszer egy a Rosettán elhelyezett detektor ikertestvére. Hasonló méréseket végzett az üstököskutató űrszonda is, amikor 2005 márciusában elhaladt Földünk mellett.

Csengeri Timea

Kapcsolódó cikkek:
A Rosetta rövid időre „visszatér”
„Lencsevégen” a Rosetta
Úton a Venus Express

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Venus Express
Úton a Venus Express - 2005.11.09.
Hajnalban Bajkonurból sikeresen startolt az ESA legújabb űrszondája, amely a Vénusz bolygót kutatja majd.
Tovább a cikkhez

Úton a Venus Express

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google