Az USA első űrprogramjában mindent (rakétát, űrhajót, műveleteket) úgy kellett összerakni, mint egy puzzle-t. Az izgalmas részekhez 1960 végén ért el a NASA.
Embert az űrbe… mihamarabb! Az ötvenes évek végén ez a jelszó járta Amerikában, gondolván, hogy ezzel visszavághatnak a Szputnyikért a szovjeteknek. És ennek a mondatnak a „mihamarabbi” végében motoszkált még néhány hátsó gondolat: bármi áron, bármiképpen. A világűr elérése már rögtön a Szputnyiknál egyet jelentett a Föld körüli pályára állással és a bolygó körüli keringéssel, ám ezzel egyetlen gond volt, erre még egyetlen „konfigurációja” sem volt a NASA-nak. Egyszerűen nem volt olyan űrkabin és rakéta kombináció, amely olyan fejlesztési stádiumban lett volna, hogy azzal belátható időn belül feljuttassanak egy űrhajót. Az amerikaiak elvétették a lépést és több éves előnyt engedtek vetélytársuknak a rakétafejlesztésekben. Ugyan a repülőgépekre épített atomstratégia kudarca után minden létező katonai műhelyben rakétákat kezdtek fejleszteni, mégis csak két félig-meddig alkalmas eszköz volt „raktáron”: a Redstone és az Atlas. A Redstone megbízható, kifejlett konstrukciónak számított, ám nem interkontinentális ballisztikus rakétának épült, hanem csak közepes hatótávolságú ballisztikus fegyvernek. A képességei messze nem voltak elegendőek a Föld körüli pálya elérésére, pláne nem egy nehéznek ígérkező, embert szállító űrkabinnal. A már eredetileg is interkontinentális rakétának szánt Atlas pedig ugyan létezett már fizikailag, de még mindig a tesztfázis végén járt. Nagyon messze volt tőle, hogy megbízhatónak ítéljék és embert merjenek ültetni a tetejére. A NASA ezért, hogy ne törje meg rögtön az elején az előrehaladást, lépcsőket épített a tervbe: „az elején azzal repülünk, amink van, aztán mire kell, beérik a végleges megoldás is”. Ez egyben kétféle repülést jelentett, egy szuborbitális repülést, egy űrugrást, ami éppen csak teljesíti a „bármiképpen” igényt és egy orbitális küldetést, egy igazi űrutazást.
Aztán mihelyt megvolt a terv, mindenki elrohant és tette a dolgát, tesztek garmadája jelezte a lázas sietséget. Mivel a kísérletibbnél is kísérletibb, az ismeretlennél is ismeretlenebb területen járt az űrhivatal, csak lépésről lépésre mertek haladni, legyen bármilyen sürgető is az oroszok legyőzése. Az első próbáknak nem is adtak hivatalos Mercury-besorolást, annak az ideje csak a hetedik próbánál jött el. Igaz, az jókora kudarccal végződött, és megmutatta, hogy a megbízhatatlannak tartott Atlas tényleg megbízhatatlan, és persze azt is, hogy nem lehet átlépni az űrugrásos fejlődési lépcsőt (arról nem is beszélve, hogy az Atlas már korábban, holdszonda indítóeszközként is vallott kudarcot). Az Atlas-szal való vesződés folytatódott a tervezőasztalokon és a műhelyekben, a figyelem pedig a Redstone-ra irányult. 1960. november 21-re hozták startkész állapotba az első Mercury űrugrás-főpróbára a Redstone rakéta–Mercury űrhajó űrszerelvényt. A cape canaverali start azonban a „4 hüvelykes repülés” néven vonult be az űrhajósszlengbe, mivel a rakéta mindössze 10 cm-t emelkedett, majd visszatottyant az indítóasztalra. Az egyébként „jó öreg megbízható” ragadványnevet birtokló Redstone hajtóműve lényegében a start pillanatában leállt. A mérnökök némi malíciával jegyezték meg a kudarc láttán, hogy „legalább a mentőrakétát leteszteltük”, mivel az automata üzemmódra kapcsolt rendszerek rendben tették a dolgukat és három másodperccel a hajtóműhiba után beindították a mentőrendszert. Persze a teljesen feltöltött, eldőléssel fenyegető, robbanáskész rakéta ott maradt az asztalon fejtörőnek a technikusok számára.
A hibára hamar fény derült. Egy ártatlan kábel volt a ludas. A Redstone és az indítóasztal közötti elektromos összeköttetés kuszálódott össze, mivel az egyik létfontosságú „zsinórt” rövidebbre cserélték és hamarabb szakadt el, mint kellett volna. Az automatika pedig észlelte a hibát és szenvtelenül leállította a startfolyamatot, igaz 10 centivel később a kelleténél. Az asztalra visszahuppant rakéta kissé megsérült. Azt visszavitték Alabamába javításra, az űrhajót pedig ráépítették egy másik Redstone-ra (az elpazarolt mentőrakétát pedig vadonatújra cserélték). 1960. december 19-re új startot tűztek ki. A Redstone ezúttal (az új kábellel) rendben felszállt és hírnevéhez méltóan közel tökéletes űrugrásra vitte a Mercury űrhajót. A kabin 7900 km/h-ra gyorsult, 210 km magasságot ért el és 378 km távolságra csobbant be az Atlanti-óceánba. A repülés mindössze 15 perc 45 másodpercig tartott. A kísérlet teljes sikerrel végződött: a Redstone, a kabin kormányrendszere, a fékezőrakéták, az ejtőernyőrendszer, egyszóval minden a megkívánt paramétereket hozta. Az amerikai közvélemény kapott egy ajándékot a karácsonyfa alá a NASA-tól. A – boldog – új évet pedig Ham csimpánz küszöbön álló repülése jelentette.
(Képek: NASA)
Kapcsolódó cikkek:
Majom az űrben: 45 éve repült Ham, a csimpánz
Pete Conrad hitvallása egészen különleges módon jelenik meg egy houstoni ligetben. Egyben képet kapunk róla, hogyan viszonyul az Egyesült Államok a saját hőseihez.
