Űrkutatás, űrtevékenység - űrvilág.hu asztronautikai hírportál
     
 

Ariane: újabb kettős műholdindítás
Lássuk és halljuk egymást, Az Ariane rakéták - 2007.08.16 08:18.

Az európai hordozórakéta augusztus 15-én egy amerikai távközlési és egy japán műsorszóró műholdat állított pályára Kourouból.

A Francia Guyanában levő indítóállomásról az Ariane-5 ECA V117 jelzésű nehézrakéta közép-európai idő szerint 1:44-kor indult. (Helyben ekkor még csak augusztus 14-e, este 20:44 volt.) A két műhold együttes tömege meghaladta a 8 tonnát. A Spaceway-3 szélessávú ineternetes adatátviteli szolgáltatásokat nyújt majd észak-amerikai felhasználóknak. A BSAT-3a direkt televíziós adásokat juttat japán háztartásokba. A két űreszköz sikeresen átmeneti pályára állt, hogy idővel elérjék a geostacionárius pozíciójukat.

A Spaceway-3-at eredetileg a Sea Launch cég Zenyit rakétájával szerették volna indítani, de az óceáni platformon januárban történt baleset miatt át kellett térni az Ariane használatára. (A Sea Launch és az Arianespace vállalatok között startégiat együttműködés van életben épp az ilyen esetekre.)

Ez volt idén az Araine harmadik indítása. A tervek szerint 2007-ben még három van hátra. Legközelebb szeptemberben az Intelsat-11 and Optus-D2 komunikációs holdak kerülnek sorra. Az Arinaespace célja 2009-től évi 7-9 indítás.

Frey Sándor

Kapcsolódó cikkek:
Sikeres az idei első Ariane indítás
Az Ariane-5 megmutatta erejét
Hatalmas robbanás vetette szét a Sea Launch rakétáját

Kapcsolódó linkek:
Az idei harmadik Ariane start (ESA)

Megosztás:MegosztomMegosztomMegosztom

 
 
   

Lássuk és halljuk egymást
Kínai műsorszóró műhold indult - 2007.07.06.
A Chinasat-6B geostacionárius pályáról televíziós műsorokat juttat el az ország legtávolabbi vidékeire is.
Tovább a cikkhez

Kínai műsorszóró műhold indult

Archívum

 
 RSS
Hírlevél megrendelése
Keresés az űrvilág.hu-n
Vendégkönyv
Linkek
Rejtvényjátékunk
Fórumaink
Bejelentkezés
Regisztráció
Kijelentkezés
GYORSKERESŐ:
LIKE / TETSZIK:
TÁMOGATÓINK:
Kötelező biztosítás kalkulátor
 
CSILLAGÁSZAT:
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ:
Tárhely és domain
PARTNEREINK:
 
 
MÉDIAPARTNEREINK:
 
 
Hirlapom
Hírfal
Hírek
Add to Google