A klisztronok nagyfrekvenciájú rezgések keltésére és erősitésére szolgáló mikrohullámú eszközök, melyeket főleg a televíziós technikában végerősítésre használnak. A magnetronok pedig olyan csövek, amelyek az elektromos erőteret keresztező mágneses teret hoznak létre. A klisztron és a magnetron egy csőben is kombinálható, ezek az ún. hibrid csövek.
A gyakorlati életben, az 1939-40-es évekig, a rádió adó- és vételtechnika megoldhatatlannak tűnt. A második világháború egyik új eszköze a rádiólokátor volt. Az addigi rádiócsövek ugyanis alkalmatlanok voltak rövidhullámok, mikrohullámok gerjesztésére és vételére, ezért új felépítésű rádiócsöveket kellett kifejleszteni. Új típusú nagy teljesítményű generátor készült a 40-es években, a centiméteres hullámú, ultranagy-fekvenciás rezgések gerjesztésére, az impulzusütemű magnetron, majd a kisebb teljesítményű klisztron.
A rádiócsillagászat számára soha nem látott eszköz került a szakemberek kezébe. A hosszú-, közép- és rövidhullámok tekintetében szigetelőként viselkedő ionoszférán sikerült áttörni. Köszönhetően ezen új eszközöknek, a sok milliárd fényév távolságra lévő égi objektumok nagyon gyenge jelei is vehetőek viszonylag kis antenna és teljesítmény alkalmazásával. Az eddig leírtakat az űrtávközléssel kapcsolatban csak megismételhetnénk: az ionoszféra ezen hullámokat, kvázi vezetőként viselkedve, átengedi. Könnyen belátható ezen eszközök fontossága.
Nyeste József gyűjteménye az űrkorszak kezdeteire is emlékeztet. Ha az első műholdak pályára állításáról emlékezünk meg, általában a rakétaépítők diadalára gondolunk. Pedig a küldetés maga kerül veszélybe, ha nincsenek meg azok a technikai felszerelések, melyek nélkül például a kommunikáció válik lehetetlenné. Nyeste József „csövei” ma már nem csak az űrkutatásban, de mindennapi életünkben is megtalálhatók.
