Ha majd teljesen kiépül, így helyezkednek majd el a Föld körül a kínai navigációs műholdak. A most felbocsátott Beidou-2 IGSO5 jelzésű hold 36 ezer km magas, 55°-os hajlásszögű pályára kerül.
Ez volt ebben az évben Kínából a 16. sikeres űrindítás. (Emellett egy sikertelent is feljegyezhettek az űrtevékenység krónikásai.) Ráadásul még december folyamán egy vagy akár két újabb start is történhet. Az egyik felbocsátásra kész űreszköz egy nigériai távközlési műhold, a másik egy kínai földmegfigyelő hold. Összehasonlításul, a másik két vezető űrnemzet közül Oroszország 2011-ben eddig 26 alkalommal hajtott végre sikeres startot. Emellett három kudarc volt, beleértve a Fobosz-Grunt űrszondát, amely ugyan pályára tudott állni a Föld körül, de a Mars felé nem sikerült elindulnia. Az Amerikai Egyesült Államokban a 2011-es mérleg: 17 siker, egy kudarc. Ott jövő január előtt már nem tervezik újabb űrkísérletek indítását.