Seth Shostak szerint talán nem a földszerű exobolygók kutatásával kellene foglalkoznunk, ha meg akarjuk találni a földönkívüli értelem nyomait.
Ugyanis elképzelhető, hogy „más, fejlett társadalmak olyan, kifinomult mesterséges intelligenciát hoztak létre, amely kiköltözött a világűrbe”. Értsd: egyfelől posztbiológiai teremtményeket kellene keresnünk; másfelől nem az égitestek felszínén. Amihez Shostak, a világ egyik vezető SETI-kutatója azt is hozzáteszi, hogy valószínűleg még mintegy 20 évet kell várnunk a sikerre. Ha rákeresünk a Google-lel, akkor azt fogjuk látni, hogy nagyon hasonlókat mondott akár 2014-ben, akár 2011-ben – sőt, már 2003-ban is.
De nem is annyira ez most az érdekes a számunkra (bár ez is elgondolkodtató), hanem inkább az, hogy a Shostak-féle posztbiológiai értelem keresésének koncepciója mögött egy olyan meggyőződés áll, amely a társadalomtudományok számára ma már tökéletesen elfogadhatatlan annak ellenére is, hogy nem annyira a tudomány és az ismeretterjesztés, mint inkább a tudományos ismeretterjesztés és a szórakoztatás határán mozgó a pop-sci irodalomban még mindig népszerű. Ez pedig az ún. unilineáris fejlődés elve, vagyis az, hogy az idegen civilizációk valószínűleg (sőt, valószínűleg szükségképpen) ugyanazt a fejlődést futják be, mint mi. Ez az 1950-es, 1960-as években, a SETI kialakulásának idején volt általános meggyőződés (addig bezárólag, hogy Kardasov is ugyanilyen – unilineáris – megfontolásból vélte úgy, hogy minden civilizáció tipizálható a növekvő energiafogyasztás alapján).
(Kép: Frank Kelly Freas: The Gulf Between)
Azóta viszont nyilvánvalóvá vált, hogy semmi sem szól mellette: a társadalmak fejlődése a lehetőségek egyfajta fázisterén belül történik, vagyis ami nem lehetséges, az értelemszerűen nem következik be, ami viszont lehetséges, akár be is következhet – de nem szükségszerű, hogy így legyen. Értsd: még ha valóban elképzelhető is, hogy egy civilizáció átlépi a posztbiológiai küszöböt (amit egyébként egyelőre nem tudunk, hogy tényleg így van-e), azért semmiképpen sem szükségszerű a dolog. Egy társadalom dönthet úgy, hogy etikai, vallási, társadalmi stb. megfontolások miatt nem tesz meg egy a lépést, és mondjuk nem enged korlátlan teret a mesterséges intelligencia előretörésének. Választás kérdése, hogy előbb a mesterséges intelligencia felé indulunk-e; majd pedig erre is haladunk tovább. Mint ahogy választás kérdése lenne egy hipotetikus idegen civilizáció esetében is – mármint ha náluk egyáltalán felvetődne a lehetőség, és nem teljesen más irányba indulnának el.
Vagyis jogos kérdés egyfelől, hogy akkor miért próbáljuk mégis az unilineáris fejlődés elvét a SETI-re ráerőltetni; másfelől pedig, hogy az ilyen, Shostak által is gyakorolt „laikus társadalomtudományi” megközelítés, amely köszönő viszonyban sincs a modern társadalomtudományokkal, nem inkább lejáratja-e a SETI-t ahelyett, hogy népszerűsítené. Amit azért sajnálnék. Kapcsolódó linkek:
Idegen posztbiológiai teremtményeket kereshetnénk (Inverse)
Shostak szerint 20 évnyire vagyunk a „nagy felfedezéstől” (2003)
Shostak szerint 20 évnyire vagyunk a „nagy felfedezéstől” (2011)
Shostak szerint 20 évnyire vagyunk a „nagy felfedezéstől” (2014)
Shostak szerint 20 évnyire vagyunk a „nagy felfedezéstől” (2017)
A NASA-nak nem is kell feltétlenül távoli égitestekre űrszondákat küldeni, hogy új mikrobiális életformát fedezzen fel. Elég körülnézni „otthon”, a tisztaszobában!
