A Columbia 2003. január 16-án indult kéthetes útjára, fedélzetén Rick Husband, William McCool, Michael Anderson, David Brown, Kalpana Chawla, Laurel Clark és Ilan Ramon űrhajósokkal. Feladatuk egy összetett, önálló repülési program végrehajtása volt. Ezt a feladatot szinte problémamentesen végrehajtották, majd február első napján megkezdték a visszatérést. 16 perccel földetérés előtt azonban az űrrepülőgéppel megszakadt a kapcsolat - a Columbia darabokra tört, az űrhajósok életüket vesztették.
Mindennek már egy éve. Azóta egy hosszú, már-már fájdalmas vizsgálat-sorozat zajlott le, melynek eredményeképpen megtudhattuk, mi okozta a hét űrhajós és az űrrepülőgép vesztét. A Harold Gehmann vezette vizsgálóbizottság augusztus 26-án adta ki hivatalos jelentését, melyből kitűnik, hogy a katasztrófáért éppúgy okolható a NASA szervezete is, mint a Columbia indításakor a külső tartályról levált, majd az űrrepülőgép szárnyának csapódott szigetelőhab.
A NASA - válaszul a jelentésre - kiadta részletes terveit a repülések újraindításáról. A dokumentumot folyamatosan frissíti az űrügynökség, így az mindig a munkálatok aktuális állapotát tükrözi.
A baleset óta földre kényszerült az immár három tagúra fogyatkozott űrrepülőgép-flotta. A tervezett repüléseket elhalasztották, a Nemzetközi Űrállomással a kapcsolatot az orosz Szojuz és Progressz űrhajók biztosítják. Ezeknek a kapacitása azonban kisebb, mint az űrrepülőgépeké, és az orosz fél pénzügyi helyzete miatt nem tudja megengedni magának, hogy gyakrabban indítsa őket, ezért az űrállomás legénységét két főre csökkentették.
Még javában tartott a bizottság vizsgálata, amikor a NASA saját, de függetlennek mondott csoportot (a vezetőiről Stafford-Covey csoportnak is nevezik) hozott létre az újrakezdési törekvések felügyeletére. Az elmúlt hetek fejleménye, hogy ez a csoport bejelentette: a NASA előtt még hosszú út áll, mire újra repülhetnek az űrrepülőgépek. Ilymódon tehát kérdéses a NASA által jelenleg szeptember 12-ére tervezett következő indítás.
Ezzel csaknem egyidőben jelentette be az amerikai űrhivatal, hogy a Hubble űrtávcső tervezett nagyjavítását - leginkább a Bush elnök által meghirdetett új holdprogram miatti költség-átcsoportosítás, és a nagy kockázat miatt - törlik a Shuttle-programból. A hír sokkolta a tudós társadalmat, többen tiltakoztak a döntés ellen. A NASA ennek hatására úgy döntött, felülvizsgálja a döntést, és megfontolja egy esetleges Hubble-javításhoz szükséges források előteremtésének lehetőségét.