Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Óriás űrszemét
(Rovat: Az űrállomás és az USA, Japán és az űrállomás - 2021.03.25 06:15.)

Az ISS-ről szabadon engedtek egy 2,6 tonnás, használt akkumulátorcsomagot. A szemét leghamarabb két év múlva zuhanhat le – természetesen irányítatlanul.

A földi irányítók március 11-én adtak utasítást az ISS személyzetének, hogy így szabaduljanak meg a használt akkumulátoroktól. Ez az eddigi legnagyobb tömegű darab, amelytől ily módon, egy raklapra erősítve szabadultak meg. Magán a raklapon Japán kilencedik, és egyben utolsó HTV teherűrhajója tavaly májusban szállította az ISS-re azt a hat új, a korábbiaknál nagyobb kapacitású Li-ion akkumulátort, amelyeket tavaly szereltek fel az ISS napelemeit tartó rácsos szerkezetre. Erre a raklapra rögzítették a lecserélt, régi akkumulátorokat, és így engedték most szabadon a csomagot, amely számítások szerint két–négy év múlva léphet be a légkör sűrűbb rétegeibe, ahol (remélhetőleg maradéktalanul) megsemmisül.


A használt akkumulátorokkal megrakott raklapot az ISS kanadai robotkarjával állították önálló pályára. (Kép: NASA)

A HTV teherűrhajón 2017–2020 között négy küldetés során szállították az ISS-re azt a 24 Li-ion akkumulátort, amelyekre több űrsétával lecserélték az ISS 48 kiöregedett nikkel-hidrogén akkumulátorait. Utóbbiakat a HTV-k raklapjain gyűjtöttek össze. A HTV-k küldetésüket befejezve leváltak az ISS-ről, és olyan pályára tértek, amelyen nagyobb részük a légkörbe lépve megsemmisült, a maradék pedig a Csendes-óceán „műholdtemető” területén a tengerbe zuhant.

A cserék kialakított rendjét azonban a Szojuz MSZ–10 sikertelen startja 2018 októberében megzavarta, ugyanis a Szojuz egyik űrhajósa, Nick Hauge egyik feladata éppen az akkumulátorok cseréje lett volna. Ezért a repülésirányítók úgy döntöttek, hogy azt a HTV-t, amelyik a Hague által felszerelendő akkumulátorokat szállítja, leválasztják az ISS-ről, az új akkumulátorcsomagot pedig az ISS-en raktározzák, amíg nem nyílik mód az űrsétára és a csere elvégzésére. Így végül egy HTV lecserélt akkumulátorok nélkül hagyta ott az űrállomást, vagyis az ISS-en maradt egy többlet akkumulátorcsomag. Miután az összes cserét végrehajtották, az utolsó raklapra szerelt utolsó csomagtól kellett úgy megszabadulni, hogy azt nem teherűrhajón semmisítik meg, mert Japán már nem küld több korábbi típusú HTV-t, az HTV-X teherűrhajókon viszont már nem tudják a raklapokat szállítani.


A kilencedik HTV-vel az ISS-re vitt raklap az akkumulátorokkal Chile fölött lassan távolodik az űrállomástól. (Kép: NASA)

A Johnson Űrközpont repülésirányítói március 11-én utasították az ISS űrhajósait, hogy a 17,6 méteres kanadai robotkarral eresszék szabadon az utolsó HTV-s raklapot, rajta a lecserélt akkumulátorokkal. A 420 km magasan (az ISS jelenlegi keringési magasságában) önálló pályára állított, 2,6 tonnás csomag a légköri fékeződés miatt egyre alacsonyabbra süllyed, majd számítások szerint két–négy év múlva belép a sűrűbb légkörbe. A NASA szóvivője szerint a csomag „veszélyt nem okozva” semmisül majd meg a légkörben, vagyis nem számítanak arra, hogy darabjai egészben zuhannának a felszínre. Ugyanakkor arról is meggyőződtek, hogy a tekintélyes méretű űrszemét az ISS-étől kellően eltérő pályára állt, így nem áll fenn annak a veszélye, hogy néhány keringés után az ISS közelébe sodródva veszélyeztetheti azt.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024