Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Sikertelen december végi iráni űrindítás
(Rovat: Űrpolitika, A nemzetbiztonságért - 2022.01.02 18:35.)

Egy „utolsó utáni” 2021-es esemény volt december 30-án a Simorgh rakéta startja.

A 2021-es év űrtevékenység gyors mérlegét megvonó cikkünkben december 30-án az előző napon végrehajtott két kínai műholdindítást követően magabiztosan azt állítottuk, hogy vége az űrévnek: világszerte 144 űrindítási kísérletből 135 érte el a pályát. Később érkezett a hír, hogy az egyik szám korrekcióra szorul. Iránban ugyanis végrehajtottak egy startkísérletet, így a 144-ből 145 lett. A sikeres próbálkozások száma ugyanakkor nem változott, így Irán neve mellett 2021-ben végül 2 indítási kísérletből 2 kudarc áll a listán.


(Kép: Iráni Védelmi Minisztérium / West Asia News Agency)

A Simorgh hordozórakéta december 30-án, magyar idő szerint 4:30-kor emelkedett fel a Khomeini ajatollahról elnevezett, az északi Semnan város közelében fekvő űrközpont indítóállásából. A hasznos teher három meg nem nevezett műhold volt. A startot kezdetben sikerként jelentették az iráni állami hírközlő szervek, de amerikai követési adatok szerint nem jelentek meg új objektumok Föld körüli pályán, a második fokozat mintegy 20 másodperc működés után leállt. Később Irán elismerte, hogy a művelet nem járt sikerrel.

Irán 2009-ben lépett be azon államok exkluzív klubjába, amelyek képesek saját hordozórakétával elérni a Föld körüli pályát. Akkor a Safir nevű rakétával a kis méretű Omid műholdat bocsátották fel. A háromfokozatú Simorgh a Safir továbbfejlesztésével készült, azzal a céllal, hogy nagyobb tömegű hasznos terhet is az űrbe juttathassanak. A projektet 2010-ben jelentették be, 2016-ban egy kétfokozatú változattal sikeres szuborbitális kísérletet végeztek. Az iráni űrprogram – amelyre nyugaton egyértelműen a katonai program részeként tekintenek – minimális nyilvánosság mellett zajlik. Így azt sem igazán lehet teljesen pontosan megmondani, hogy hány alkalommal próbálkoztak a Simorgh rakéta startjával. Mindenesetre többször – legalább négyszer, talán ötször is –, de eddig egyik sem járt sikerrel. A 2021. június 12-én detektált kísérletről azonban az irániak azt állítják, hogy nem is volt ilyen...

A mostani kísérlettel kapcsolatban a francia külügyminisztérium úgy reagált, hogy különösen aggályos a lépés, miközben Bécsben folynak a 2015-ben megkötött atomegyezmény megújítására vonatkozó nemzetközi tárgyalások, amelyeken állítólag már előrehaladást értek el.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024