Élet a rakétaroncsok között...
(Rovat: Orosz hordozórakéták, Környezetünk védelme - 2021.06.21 07:15.)

...avagy az űrtevékenység árnyoldalai.

A fontos eredmények és űralkalmazások mellett ritkábban esik szó arról, hogy milyen hatással van a környezetre az űreszközök felbocsátása. A Szentpéterváron élő antropológus és fényképész, Makar Tyerjosin az elmúlt néhány évéből számottevő időt szentelt annak, hogy utánajárjon: a szovjet, majd az orosz űrtevékenység hogyan alakította át a táj képét, a gazdaságot és az emberek életét abban a térségben, ahová az észak-oroszországi Pleszeckből felbocsátott hordozórakéták feladatuk végeztével lehullanak. A Fallout Zones (leesési zónák) nevű projektjéről részletes, fotókkal és a helyiekkel készített interjúk részleteivel tarkított beszámoló olvasható például itt.

Pleszeck valaha a világ legforgalmasabb indítóhelye volt. Oroszország északi részén, az Arhangelszki területen építették rakétabázis céljára, még az 1950-es évek végén. A mindentől távol eső helyszín ideális volt a titkos, katonai célú rakétakísérletek, majd később – 1966-tól kezdve – az űrstartok számára. Az 1970-es és 80-as években több űrindítást hajtottak innen végre, mint bármely más űrrepülőtérről a Földön. Sokak számára Pleszeck ma is az ország nagyszabású űrálmainak a jelképe. (Ha manapság már nem is világelső, de Pleszeckből tavaly is 7 startot végeztek, épp ugyanannyit, mint például az ismertebb kazahsztáni Bajkonurból vagy a Francia Guyanában fekvő Kourou űrközpontból.)

A Pleszeck kb. 1000 km-es környezetében fekvő falvak lakóinak az űrálmok és a dicsőség nehezen megfogható dolgok, ahogyan maga a világűr is. A Szovjetunió szétesésével az űrbázis teremtette munkahelyek és biztonság is megszűnt. Ma – Tyerjosin szavaival élve – ezek áldozati zónák, azt példázva, ahogyan az embereket megfosztják a saját földjeikről való rendelkezés jogától.

(Kép: Makar Tyerjosin)

A vidék sűrű erdőségeire, mocsaraira, kis falvaira tonnaszám hullottak az elhasznált rakétamaradványok, s bennük veszélyes anyagok, mérgező hajtóanyag-maradékok. Az Arhangelszki területen összesen 11 ilyen leesési zóna található, további 9 a Nyenyec Autonóm Körzet, 4 pedig a Komi Köztársaság területére jut. A szovjet korszakban ezek a zónák katonai ellenőrzés alatt voltak. Később a helyi lakosság fokozatosan újra birtokba vehette a területeket vadászat és halászat céljára. Azonban szembesülniük kellett mindazzal, ami az égből hullott.

(Kép: Makar Tyerjosin)

Sok vadász hamar meglátta a hulladékgyűjtésben az üzleti lehetőséget. Az elhasznált rakétafokozatok és alkatrészeik jelentős mennyiségű (és viszonylag könnyen „kitermelhető”) fémet – alumíniumot, titánt, rezet, sőt ezüstöt és aranyat is ” tartalmaznak. A vadászok jól ismerték az erdőt, de a fémek kinyeréséhez és elszállításához azonban nem rendelkeztek megfelelő eszközökkel. Hamarosan kialakultak viszont az erre a tevékenységre szakosodott csoportok, kartellek.

(Kép: Makar Tyerjosin)

Az első rakétamaradványok rövidesen átalakultak például szánkókká. A tél folyamán a hatalmas méretű fémhulladékokat kisebb darabokra vágták, a tavasz beköszöntével elszállították az erdőből. A rendszerváltást követő gazdasági válság idején ez a tevékenység sokak túlélését biztosította. De leleményes átalakításokkal számos alkatrész született újjá hétköznapi használati tárgyként a házban és a ház körül. Talán a legnépszerűbb felhasználási mód a halászcsónakok készítése lett, amelyeket a helyiek stílszerűen „rakétáknak” is neveznek.

(Kép: Makar Tyerjosin)

A pleszecki űrbázis közelsége a mai napig érezteti hatását a vidéken. A mérgező rakéta-hajtóanyagok beszivárogtak a talajba és a vizekbe. Az itt élők közt gyakoribbak a rákos megbetegedések, mint máshol. A fémbegyűjtés és újrahasznosítás aranykorának is jórészt vége már. Bár néhányan még készítenek csónakokat, de a 90-es években aktív generáció tagjai kiöregedtek. A rakéták emelkedési útvonalát is megváltoztatták, az már a korábbi leesési zónáktól északabbra húzódik.