Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

REJTVÉNY: Az űrhajós-kiválasztás lépései
(Rovat: Magyar a világűrben - 2021.03.08 07:15.)

Öt héten át tartó rejtvénysorozatunk fordulóiban dr. Remes Péter „Az első magyar űrrepülés története” című könyvéért szállhatnak versenybe. Itt az első kérdés!

Az első magyar űrrepülés 40. évfordulójának évében, 2020 végén jelent meg a szerző magánkiadásában, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), valamint a Repülőorvosi Alapítvány támogatásával dr. Remes Péter „Az első magyar űrrepülés története” című kötete.

„Büszkék lehetünk arra, hogy a levegő és az űr meghódításában még a múlt században mi magyarok is részt vehettünk. Az űrrepülések hajnalán, 1980-ban Magyarország űrhajósa, Farkas Bertalan, a világon a hetedik nemzet képviselőjeként jutott ki a Föld körüli pályára. Azóta felnőtt egy generáció, amely már nem emlékezhet a magyar űrrepülés körülményeire. Indokolt volt tehát az első magyar űrrepülés történetének tudományos igényű feldolgozása” – olvasható abban a részletes ismertetőben, amelyet decemberben a könyvről írtunk.


A hat fő részből álló könyv felvázolja a korszak szovjet és amerikai űrkutatásának helyzetét, az Interkozmosz program keretében végrehajtott magyar űrrepülés előzményeit. Ismerteti az űrhajósok kiválasztásának, felkészítésének folyamatát. Eredeti, köztük eddig nyilvánosságra nem került dokumentumok alapján bemutatja Farkas Bertalan repülésének napjait, a küldetés tudományos programját, az űrrepülés visszhangját. Kitér arra, hogy az űrélettudományok területén a magyar kutatók milyen jelentős munkát végeztek.

Mivel a könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül, külön örömünkre szolgál, hogy a KKM felajánlása nyomán összesen öt példányt sorsolhatunk ki belőle az Űrvilág olvasói között. Ezért mostantól öt héten át, hétfőnként egy-egy rejtvénykérdést teszünk fel, pénteki beküldési határidővel. Hetente egy szerencsés nyertes nevét sorsoljuk ki a helyes válaszokat adók közül, akinek majd elküldjük a kötet egy példányát.


Négy magyar űrhajósjelölt a kecskeméti Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézet (ROVKI) barokamrájában. Balról jobbra: Farkas Bertalan, Elek László, középen a vizsgálatot végző orvos, majd Buczkó Imre és Magyari Béla.

A magyar űrhajós kiválasztásának folyamata három fokozatból állt. Először az elsődleges orvosi vizsgálatokat végezték el, utána a terheléses és klinikai vizsgálatok következtek. Első heti rejtvénykérdésünkben most arra keressük a választ, hogy milyen intézmény volt a helyszíne a harmadik és egyben utolsó fázisnak, a terheléses és kliniko-fiziológiai vizsgálatoknak? A megfejtéseket (tehát az intézmény nevét) e-mailben, a beküldő nevének megjelölésével együtt kérjük eljuttatni az urvilag@urvilag.hu címre, legkésőbb március 12-én (pénteken) éjfélig. A helyes választ beküldők között a dr. Remes Péter „Az első magyar űrrepülés története” című kötetének egy példányát sorsoljuk ki, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szívességéből. Ötfordulós rejtvénysorozatunk a jövő héten folytatódik, így lesz még több alkalom is a könyvnyereményre.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024